Globális orgazmus a világbékéért
Egy amerikai pár, a Baring Witness (Meztelen Tanúságtétel) civil szervezet alapítói globális testi gyönyörre szólítanak fel december 22-ére, hogy az így felszabaduló végtelen pozitív energia elűzze a háború negatív hullámait.
Miért éppen ezt a napot választotta ki a Donna "Ohm" Sheean és Paul Reffell alapította kaliforniai csoport, amely, mint nevéből is kiderül, a meztelenséget tekinti békeakciói legszívesebben alkalmazott eszközének? Ennek kettős oka is van: ezen a napon van a téli napforduló, és ezen a napon indít útnak a Pentagon két újabb hajót a Perzsa-öbölbe, amelyeket feltehetően egy Irán elleni erődemonstrációhoz, vagy akár – bár ennek rendkívül kevés az esélye – egy igazi katonai akcióhoz kíván felhasználni – írta a La Repubblica című olasz napilap.
A "Összehangolt Globális Orgazmus" ("Synchronized Global Orgasm") nevű megmozdulásnak az a célja, hogy a résztvevői, akiknek kapcsolatteremtése a cél érdekében e napon bárkivel, bárhol, bármikor megteremthető, a nemi aktus csúcspontján minden gondolatukat a békére koncentrálják. A szervezők meggyőződése, hogy a gyönyör által kiváltott óriási energiának és a gondolat teremtő erejének kombinációja, amelyet magukba szívnak a Föld energiamezői, sokkal nagyobb hatással lesz a világbékére, mint a korábbi tömeges meditációk és imádságok.
Különösen fontos, hogy sokan szeretkezzenek azokban a zónákban, ahol tömegpusztító fegyverek vannak. A szerelmi világnap gyakorlatát a szervezet egészen a 2012-i téli napéjegyenlőségig folytatni akarja. Az ősi maja naptár szerint ugyanis ekkor kezdődik új korszak a Föld életében.
A Baring Witness 2002. november 12-én bontott zászlót a kaliforniai Marin megyében, amikor 45, békejelet alkotó meztelen nőt fényképeztek le egy mezőn. Úgy vélik, hogy "a sebezhető emberi hús a leghatározottabb állásfoglalás minden agresszióval szemben." Azóta számtalan tüntetésen vettek részt, a génkezelt gabonák termelése elleni tiltakozástól az olyan globalizációs szervezetekkel szembeni megmozdulásokig, mint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), vagy az Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet (FTAA).