Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2015. június. 26. 07:45

Így ne neveljen önimádó gyereket!

Nemcsak a korszellem és a gének, de a szülők is tehetnek róla, ha gyermekük többnek képzeli magát másoknál.

A közelmúlt egyik legfelkapottabb pszichológiai témája a nárcizmus; cikkek tucatjai jelennek meg az önimádat, mint veszélyes kortünet témakörében. Brad Bushman, az Ohiói Állami Egyetem munkatársa és kollégái utánajártak, honnan ered a „járvány”, hol válik el az egészséges önbecsülés (ha az ember azt gondolja, épp olyan értékes, mint mások) a nárcizmustól (ha azt hiszi, különb a többieknél).

Másfél éven át követtek 565 holland családot. A gyerekeiket túlértékelő szülők – akik a vizsgálat elején inkább egyetértettek olyan állításokkal, mint hogy „az én gyerekem különlegesebb a többinél” – fiai és lányai fél évvel később magasabb pontszámot értek el a nárcizmust vizsgáló teszten, míg önmagában a szülő nárcizmusának foka nem volt befolyással a gyerekek eredményeire, nem egyszerűen annak visszatükrözéséről van tehát szó.

Ez arra utal, hogy a nárcizmus csírái már iskoláskorban megmutatkoznak, és a szülő gyereket túlértékelő hiedelmei – és ilyen típusú dicséretei – okozhatják a gondot – derül ki a nemrég publikált kutatásból.

Hasonló témájú írásokat aktuális számunkban is olvashat, mely május 22-én jelent meg, ezúttal az apaság témájával foglalkozunk. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.