Felnőtt nőként folyamatosan mások helyeslését, jóváhagyását várjuk; nehezen alakítunk ki intim, egyenrangú kapcsolatokat; önbizalomhiánnyal küzdünk, nem tudunk kiállni magunkért, gyakori társunk a bűntudat, a szégyen, a félelem, a szorongás vagy a depresszió? Lehetséges, hogy mindezek oka az anyánkhoz fűződő viszonyunkban gyökeredzik.
Talán felmerült már bennünk, hogy az anyánk nem szeret, aztán valószínűleg rögtön el is szégyelltük magunkat, egyrészt azért, mert az anyaságot idealizáló, misztifikáló világunkban az anyai szeretet megkérdőjelezése tabu.
Másrészt pedig azért, mert gyerekként, a szülőnek teljesen kiszolgáltatva, a saját túlélésünk érdekében nem gondolhattuk azt, hogy az anyánk rossz, ehelyett azt tettük magunkévá, hogy mi vagyunk a rosszak, a felelősek, állítja Susan Forward – számos The New York Times-bestseller, köztük a Mérgező szülők szerzője – nemrégiben magyarul is megjelent, Anyák, akik nem tudnak szeretni című kötetében.
Kinek az igényei?
Tökéletes anya nem létezik, olykor minden anya türelmetlen, van, hogy elérhetetlen a gyerekei számára, előfordul, hogy nem megfelelően reagál. Az elég jó anya ugyanakkor alapvetően gondoskodó, odaforduló, vigyáz a gyerekére, de nem telepszik rá, dicséri és bátorítja próbálkozásait. A kettejük közötti kötelék rugalmas, nem szakad meg a távolságtól, egy konfliktustól, vagy ha éppen eltérnek az igényeik, vágyaik. Mindezzel a szülő a bizalom, a biztonságérzet és az értékességérzet kialakulását támogatja a gyerekében.
Ha azonban az anyánkat a saját sebzettsége, szükségletei, vágyai vezették, nem tudott ráhangolódni a mi lényünkre, igényeinkre, érzéseinkre, belehelyezkedni a helyzetünkbe, akkor képtelen volt szeretni minket. Az is előfordulhatott, hogy rendszeresen megalázott, kritizált, rideg volt velünk, bennünket hibáztatott, és azt tanította meg, hogy az érzéseink, igényeink nem számítanak, a szeretetet ki kell érdemelni, mindig eleget kell tennünk az ő kívánságainak, és hogy az ő boldogságáért is mi vagyunk a felelősek.
A nemzetközileg elismert pszichoterapeuta a kötetében érzékletes terápiás esetekkel olyan énközpontú anyákat mutat be, akik bár fizikailag jelen voltak lányuk életében, érzelmileg magára hagyták. Tudattalanul, saját megdolgozatlan traumáik, elakadásaik, félelmeik miatt a lányukkal a kapcsolatot a kontroll, az erő, a hatalom terepeként használták.
Nem úgy van jelen
A szeretni képtelen anya jellemzően akkor elégíti ki lánya szükségleteit, amikor azok egybeesnek az övéivel. Nem akkor és úgy van jelen számára, ahogy arra a gyerekének szüksége lenne, hanem ráerőlteti a saját prioritásait. Lehet például, hogy a narcisztikus anya a lánya kamaszkoráig kedves, támogató, fürdőzik gyermeke rajongásában, és akkor támad fel a félelme – és ezzel együtt kritizáló, versengő, féltékeny működése – attól, hogy a lánya túlszárnyalja, amikor a gyermeke elkezd nővé érni.
Olvassa tovább Tanács Eszter pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a jelenléttel, a figyelemmel foglalkozunk.
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál, vagy rendelje meg!