Ha angliai barátaik látogatják meg Dániában, másképp viselkednek, reagálnak az ő gyerekeik, mint a sajátjai, akik Dániában töltik a gyerekkorukat?

A legnyilvánvalóbb különbség, hogy a mi gyerekeink sokat vannak a kertben, bármilyen is az időjárás, a zuhogó eső és a hideg sem tántorítja el őket. Lehet, hogy nem annyira kellemes ilyenkor kinn, de hát „ilyen az élet, nincs ezzel semmi gond” – mondják az enyéim, a barátok gyerekei pedig azt, hogy „ti nem vagytok normálisak”. Az én gyerekeim sokkal önállóbbak, nem várják el, hogy anyuci vagy apuci minden lépésüket féltve őrizze, sok mindent megoldanak maguk, hiszen egészen kiskoruktól ehhez vannak szokva. Kétévesen már egyedül öltöztek akkor is, amikor hó van odakinn, és nem fognak kétségbeesni, ha vizes lesz a lábuk télvíz idején vagy megkarcolja egy ág a karjukat.

Sőt, inkább élvezik, hogy „érzik” a testüket, és mindez további kalandokra serkenti őket. Magabiztossá válnak attól, hogy „meghódítottak” egy új területet, és megküzdöttek a nehézségekkel. Az elmúlt évek meggyőztek arról, hogy hosszú távon kifizetődő többet megengedni nekik, mint amit feltételezünk, és hogy kifejezetten tilos túlfélteni őket. Azt hiszem, létezik „viking megközelítés”, amelynek az a lényege, hogy szabadon hagyják a gyerekeket rengeteg időt tölteni a természetben, és engedik őket játszani, ahelyett, hogy a könyvekből tanulást pártolnák már a kicsiknél is.

HVG Extra Pszichológia

Angliával összehasonlítva a dán időjárás nem sokban különbözik, mégis ilyen nagy az eltérés a hozzáállásban. Hova vezethető vissza mindez?

Az biztos fontos elem ebben a történetben, hogy a viking ősapáknak és ősanyáknak muszáj volt kimenniük a szabadba élelmet szerezni, akármilyen idő volt is. Ráadásul amikor ilyen zord természeti környezetről beszélünk, sokkal nagyobb jelentőségük van az emberi kapcsolatoknak, a kooperációnak, egyszerűen szükséged van a szomszédaidra. És hát ez kis ország, logikus, hogy fel akarod fedezni, mi van a határokon túl, tehát bátornak, kalandvágyónak kell lenned. Ez mind benne van.

Rendben, mindez történetileg így alakult, de az elmúlt húsz évben fenekestül felfordult a világ. Én azt látom, hogy a gyereknevelésben gyakran nem működnek a régi módszerek.

Az is lényeges, hogy a gyerekeket nálunk nemcsak fizikailag nevelik szabaddá és felfedezővé, hanem szellemi értelemben is: a szabad gondolkodást már az óvodában is támogatják. Az az alapelvük, hogy „ne félj az ismeretlentől, lépj ki a házból, és fedezd fel a körülötted lévő világot”. Mert ez az igazi tanulás, nem az, ha bebiflázod, amit tekintélyt követelő személyek magyaráznak neked. És nekem úgy tűnik, ez az évszázados hagyomány, a személyes kapcsolódások ereje, annak a varázsa, hogy kihívások elé állítod a tested, mintha jobban felvértezne, mint a videójátékok jelentette csábítás.

Persze azt azért nem állítom, hogy a dánoknál van a bölcsek köve, sőt! Dánia egészen a közelmúltig meglehetősen szemellenzősen viszonyult a digitális világban rejlő veszélyekhez, tehát a gyerekek szabadsága a képernyőidőre is kiterjedt, magyarán hagyták őket korlátlanul játszani. Angliában például sokkal inkább a köztudat része, hogy mennyire addiktívak a különböző közösségi médiás platformok.

Az északi országokban rengeteg programmal töltik ki a gyerekek mindennapjait, részben azért is, hogy kevesebb idő maradjon a képernyőre: alapelv, hogy gyerekként mindenki valamilyen szabadtéri sporttevékenységet végezzen rendszeresen: biciklivel megy iskolába, az iskolai szünetekben cserkésztáborban múlatja az időt, mindemellett énekel az iskolai kórusban.

Olvassa tovább Gócza Anita interjúját a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a jelenléttel, a figyelemmel foglalkozunk. Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!

Meghallgatná Helen Russell neves szakírót? Jöjjön el a PszichoFesztre szeptember 20-án, ahol több mint 25 szakemberrel, izgalmas előadásokkal és beszélgetésekkel, fejlődést segítő workshopokkal várja a HVG Pszichológia. További infók itt.

Nyitóképünkön Helen Russell látható gyermekeivel.