Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Vannak egyedülállók, vannak a szülőkkel élő felnőtt „gyerekek”, de nagynénik vagy nagybácsik is, akik úgy részei a családi rendszernek, hogy saját társuk vagy gyerekük nincsen. És jócskán vannak olyanok is, akiket szingliként definiálunk, holott társas kapcsolatban élnek, csakhogy társuknak nem embert, hanem például kutyát vagy macskát választanak.
Nehezen hiszem, hogy az életre van biztos recept. Főleg abban nem hiszek, hogy csak a jó példák felmutatásával, a követendő modellek sulykolásával lehet segíteni valakin, akinek olyan súlyos gondjai, esetleg traumái vannak, amelyek szinte ellehetetlenítik a boldogulását.
Tudjuk, pozitív példák felmutatásával és mintakövetés útján is sokat lehet tanulni az életről, de mi van azokkal, akik a szüleiktől leginkább bántást és elhanyagolást kaptak? Mi van azokkal, akiknek esélyük sem volt az egészséges felnövésre, a jó megküzdések megtanulására? Mi van azokkal, akiknek az élete jórészt kudarcokra és próbálkozásokra épül, és ha ezek jó irányba haladnak, talán egy-két lépcsőfokkal feljebb jutnak a szüleik szintjénél, de nagybetűs boldog családot soha nem fognak felmutatni?
A negatív példák nélkül is sok olyan élettörténet van körülöttünk, ahol valaki egyszerűen nem akar a kitaposott úton járni, és olyan életformát választ, ami a legkevésbé sem hagyományos. Róluk szól ez az írás.
Kati és Kati
A két Kati legendás párt alkot a nyolcadik kerületi bérházban. Barátnők. Nem „párként” kényszerülnek olykor magyarázkodásra – bár semmi bajuk az egynemű párokkal –, hanem igazi barátnőkként. Mindketten túlvannak házasságokon, gyerekek felnevelésén, szülők eltemetésén, sok kudarcon és szerencsére sok sikeren is.
Középiskolás koruk óta ismerik egymást, az életük olykor párhuzamosan futott egymás mellett, néha elágaztak útjaik, aztán megint valahogy összefutottak. Legutóbb hat éve fűzték szorosabbra a szálakat, amikor Kiskati elvált. Nagykati, aki pár hónappal idősebb és magasabb is – innen a név –, felajánlotta druszájának, hogy költözzön hozzá, amíg nem sikerül megfelelő lakást találnia, van egy üres szobája. Az időleges összeköltözés azóta is tart.
Közben Kiskati vett egy lakást, de sosem költözött be, kiadta albérletbe. Nagykati ugyanígy kiadta a sajátját, és most közösen bérelnek egy mindkettőjük számára megfelelő szép és tágas lakást kedvenc kerületükben, ahol felnőttek és iskolába jártak. A ház nem nagy, mindössze kilenc lakás van benne, a lakók többnyire idősek.
A két Kati úgy él ebben a bérházban, mint önkéntes szociális munkások, akik összefogják a közösséget, hozzák-viszik a híreket, olykor a lakókat is, segítik a rászorulókat, és szinte a ház szíveként működtetik a közösséget. Azt mondják, sosem voltak még ennyire kiegyensúlyozottak és elégedettek, mint most, 54 évesen.
Olvassa tovább Megyeri Zsuzsanna pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben kapcsolatainkkal foglalkozunk.
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!
