Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Miért nem merünk fizetésemelést kérni a főnökünktől, hogyan szövi át nemzedékeken keresztül egy család életét a szégyen, és miért nem boldogságnak nevezik a pszichológusok a boldogságot? Ezekre a kérdésekre is választ kapott, aki részt vett a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjén, amelyen L. Stipkovits Erika invitálta önismereti utazásra közönségét.
„Meg kellene kérdeznem magamtól: most hogyan tovább? Mi az életem értelme? Mik a valódi szükségleteim?” Egy ötvenéves nő vallomása fejeződik be így, aki – akárcsak oly sok kor- és sorstársa – küszködik a volt és jelenlegi párkapcsolataival, széteső családjával, saját előítéleteivel és a kilóival, hétköznapi kudarcaival és frusztrációival.
Ezzel a vallomással vezette fel előadását L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapítóigazgatója a CEU Nádor utcai székházának előadótermét zsúfolásig megtöltő, már csak pótszékeken elférő közönsége előtt.
Az idézet a szakember legújabb könyvéből (Még közelebb önmagunkhoz – A nehézségből a kiút befelé vezet) származik, és ezzel akarta illusztrálni, hogy az igazi, mély önismeret azt jelenti, amikor már „szembe tudunk nézni egy helyzettel, hogy abban mi a mi részünk, de úgy, hogy nem vádoljuk túlzottan önmagunkat.”
Gyermekkori érzések kapcsolnak be
Az önismereti út elején mindenkinek érdemes tudatosítani, mi minden lehet egy adott szituáció, élethelyzet hátterében. Mindig vannak bennünk gondolatok, érzések, testi érzések, és ezek együtt határozzák meg, hogyan viselkedünk. Bár a gondolatok és érzések általában egyszerre születnek, legtöbbször tudattalanok, így a viselkedésből tudunk visszakövetkeztetni rájuk.
Például arra, hogy vajon miért fordulunk vissza az ajtóból, amikor pedig azért akartunk belépni, hogy fizetésemelést kérjünk a főnökünktől – hozott egy hétköznapi, de sok emóciót kiváltó helyzetet a szakember. Ilyenkor általában nem tudjuk, hogy a gyermekkorunkban kódolt érzések „kapcsolnak be”, és a reakcióinkat az határozza meg.
Csak úgy lehet megváltoztatni ezeket a tudattalan, reflexszerű reakciókat, ha sikerül az adott helyzetekben megszülető negatív gondolatokat reálissá átformálni, és felismerjük a valós érzéseinket – hangsúlyozta L. Stipkovits Erika.
Elsősorban az alapérzelmeinket (öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem és undor) kellene tudnunk megnevezni, de a másodlagosak – az alapérzelmekhez kötődő, mint az aggodalom, rettegés vagy a szégyen – is nagyon fontosak. Hiszen, ha ezeket megéljük, illetve kimondjuk (ez férfiaknak a tapasztalatok szerint különösen terhes), akkor jelentősen csökken negatív hatásuk.
Az unoka szégyene
Az előadó a másodlagos érzelmek között említett szégyenre külön is kitért (erről a könyvében önálló fejezet szól), mondván ezzel talán a legnehezebb megküzdeni. Mert míg a bűntudat valamilyen konkrét eseményhez kötődő érzés, a szégyen általában megfoghatatlanul fojtogatja a személyiséget.
Hiszen legtöbbször az önmagunkkal való erős elégedetlenségben jelenik meg, amit nem lehet csak úgy, külső megerősítéssel „kezelni”. Ráadásul szinte minden esetben transzgenerációsan öröklődik, így nehezen azonosítható a gyökere.
Példájában egy munkamániás, pénzközpontú fiatalember családtörténetét mesélte el, aki csak sokára értette meg, hogy teljesítménycentrikus viselkedése végső soron arra a szégyenre vezethető vissza, amit a nagyapja élt át, aki egy erőszakból született, és gyerekkorában zabigyereknek hívták a falujában.
A megküzdés egy ilyen teherrel csak sok beszélgetés, kommunikáció, múltfeltárás révén valósulhat meg. Másképp, könnyebben lehet foglalkozni a hétköznapokban szintén sokszor akadályt jelentő testi érzetekkel – tette hozzá a szakember –, mert azokkal kapcsolatban segít a szimbolikus gondolkodás, amikor valamilyen konkrét tárgynak képzelünk el egy-egy érzést (például a félelmet sötét falnak). Az ősi, szimbolikus és analógiás gondolkodással sokkal jobb eredményt lehet elérni ilyen esetekben, mint a racionális „okoskodással”.
Néma trauma
Hosszan beszélt L. Stipkovits Erika a valamilyen rendkívüli helyzet során – leggyakrabban háborúk, menekülés során vagy családi környezetben – szerzett traumákról is. Kiemelte, hogy ezek azért tudnak olyan makacsul kísérteni egy életen át, mert az érintettek szétválasztják magukban az emléket és az azt kísérő érzést, és míg előbbit mélyen száműzik a tudattalanba, utóbbi fel-feltörhet a legváratlanabb szituációkban.
Mi több, könnyű ezeket a lelki sérüléseket tovább is adni, elsősorban azzal, hogy nem beszélnek róla. Mint felidézte, Edith Eva Eger világhírű magyar származású pszichológus, holokauszttúlélő sem merte elárulni a saját gyerekének, hogy megjárta a haláltábort, erről a férje mesélt a családjukban először.
Szerencsére manapság már a pszichológia sokféle módszert kínál a traumákból való gyógyulásra – utal a könyvének vonatkozó részeire a szakember. Egyebek mellett olyan gyakorlatokat, amelyekkel a tűréshatárunkat (szaknyelven: toleranciaablak-tartományt) kitolhatjuk, vagy különféle mindfulness (tudatos jelenlét) feladatokat.
Utóbbiakkal a kellemetlen emlékbetöréseken lehet dolgozni, vagy fejleszteni a hála, az ítélkezésmentesség, a türelem, a kíváncsiság, az elfogadás képességét. De ugyancsak a traumákkal való megküzdést támogathatják a meditációs, az imaginációs vagy egyéb relaxációs gyakorlatok.
Életöröm és spiritualitás
Az önismeret célja a boldogság megízlelése, vagy – ahogy a szakmában egyre többen nevezik – az autentikus életörömre való eljutás, hiszen abból egy egészséges személyiség nem zárja ki a negatív tapasztalatokat, például a gyász megélését.
De mitől érezheti magát boldognak valaki? – tette fel a kérdést az előadó. Az autentikus életörömnek sokféle összetevője van, a pozitív érzelmektől a flow-élményeken át a pozitív társas kapcsolatokig és a saját teljesítménnyel való megelégedésig.
Végül a helyes önismeret egyik fontos összetevőjéről, a spiritualitásról is szót ejtett a szakember. Annál is inkább, mert mint kiemelte, ez nem azonos sem a vallással, sem a spiritizmussal, ahogyan sokan gondolnák. A félreértések két véglete – utalt a könyvének vonatkozó fejezetére –, amikor valaki minden erejéből tagadja a spiritualitást, illetve, amikor vég nélkül hajhássza az ilyen élményeket, valamiféle „spirituális jakuzziba” merülve.
Pedig az egészséges spiritualitás sokkal inkább egy belső harmónia megteremtése, az egymással szemben álló vágyak kiegyensúlyozása, az élet értelmének megtalálása. Az est befejezése is ezen az úton próbált eligazítást adni a résztvevőknek.
A pszichológus pár perces meditációs gyakorlatra invitálta hallgatóit, akik előbb lehunyt szemmel tudatosították testük működését, pillanatnyi érzeteiket, majd a tapintható csendben megpróbálták felidézni egy közelmúltbeli sikerélményüket, hogy az erőforrásként szolgáljon számukra, egyszersmind segítse megteremteni a békességet és támaszukká váljon az önelfogadásban.
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!
