Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Ha sokat hallottuk már, hogy mekkora áldozatok vagyunk az életben, akkor úgy érezzük egy új helyzetben is, hogy hűnek kell lennünk ahhoz, amit már oly sokan tudnak rólunk. Ugyanez fordítva is működik. A jó történetek köteleznek a jóra, és egyre jobbá tesznek bennünket.
Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, férfimosdó. Tokióba készülök, ezért felszállás előtt még egyszer kihasználom a kényelmes mosdó kínálta lehetőségeket, hiszen a következő 10 órában csak a repülő ici-pici vécéje áll majd rendelkezésemre. Ahogy belépek, egy harmincas hölgy éppen takarít. Láthatóan zavarba jön a jelenlétemtől.
Próbálom csökkenteni a helyzet kínosságát egy kedves köszöntéssel, ám szegény ettől még kellemetlenebbül érzi magát. Lecsapott tekintettel végzi a munkáját, majd kipréseli a fogai között alig hallhatóan, hogy „Mindjárt kész vagyok”. A testbeszéde, az arckifejezése, a hangja, az egész lénye azt sugározza, hogy bárhol szívesebben lenne, mint itt.
Ha a viselkedése beszélni tudna, azt mondaná: „Nagyon megalázó itt lennem. Nekem csak ennyire futotta az életből, és nagyon zavar, hogy te ennek tanúja vagy.” Fejbevágott az élmény. Akkor még nem tettem fel egyetlen polcra sem, csak hagytam lógni a levegőben, bízva abban, hogy egyszer majd mélyebb jelentéssel is felruházhatom.
12 nappal később, hazafelé jövet ugyanez a jelenet a tokiói reptéren. Felszállás előtt belépek még egyszer utoljára a tágas, kényelmes mosdóba, és pechemre – vagy hatalmas szerencsémre – már megint javában zajlik a takarítás. Kopogás után nyitottam be, és egy – számomra nehezen megbecsülhető, talán középkorú – hölgy térdel a vécékagyló előtt, a keze a könyökéig elvész a kagylóban.
Amint észreveszi, hogy benyitottam, felnéz, és egyenesen a szemembe tekintve valamit mond japánul. Közben mosolyog, és a zavartság legkisebb jelét sem mutatja. Annyira megdöbbentett a kontraszt, hogy szinte földbe gyökerezve néztem végig, ahogy már-már rituális jelleget adva a cselekménysorozatnak, királynői méltósággal takarította ki az én vécémet.
Amikor végzett, felállt, enyhén – nem megalázkodva, hanem inkább büszkén és méltósággal – meghajolt előttem, majd megint mondott valamit, amit nem értettem, de így fordítottam le magamnak: „Büszkeséggel tölt el, hogy átadhatom önnek a világ legtisztább vécéjét. Köszönöm, hogy tehettem valamit önért. Legyen szép napja!”
Párbeszéd önmagunkkal
Mi teszi a különbséget a két hölgy között? Ugyanazt a tevékenységet végzik, mindketten reptéren dolgoznak, ugyanúgy multikulti közegben mozognak, mégis kiabál a különbség. Miért? Azért, ahogyan belül, magukban feldolgozták a saját életüket, ahogyan belül önmagukkal párbeszédet folytatnak, ahogyan önmaguk felé kommunikálják a sorsukat. A történeteik határozzák meg őket, mint ahogy mindannyiunkat a magunkéi.
Hogyan írhatjuk át a történetünket? Olvassa tovább Mihalec Gábor párterapeuta cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a valósággal, realitással, történeteinkkel foglalkozunk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
