Az emberi természetbe kódolva van a segítségnyújtás, az altruizmus. Evolúciós szempontból óriási szerepe van – célja, hogy fenntartsa az emberi fajt. Ha ezt végiggondoljuk, akár meg is nyugtathat minket az a gondolat, hogy sosem voltunk arra ítélve, hogy mindent egyedül kelljen megoldanunk. Az ember társas lény, közösségekben érzi jól magát, a közösségek legfőbb feladata pedig az egyén és a csoport támogatása, a védőháló.

Jó érzéssel tölt el minket, ha valaki bízik bennünk annyira, hogy megossza velünk a démonait, bevallja, hogy elakadt és nem megy neki egyedül. Jó érzéssel tölt el, hogy minket szólítottak meg a segítségkéréssel, mert a másik bízik abban, hogy én képes vagyok erre a fajta segítségnyújtásra. Sikerélményt nyújt, ha látom a támogatásom eredményét. Endorfint, azaz boldogsághormont termel bennem, hogy örömöt okozhattam másoknak.

Találják ki mások?

Rendelje meg online!

Kérni nem mindig könnyű, de az biztos, hogy semmiképp sem a gyengeség jele. Sokkal inkább utal erős, reziliens jellemre, ha valaki tudja, mikor, kitől és hogyan kérjen segítséget. Ez a képesség pedig tanulható, gyakorolható.

Az első lépés, hogy magamban megfogalmazzam, mi az, amiben úgy tűnik, egyedül vergődöm, egy helyben topogok, esetleg egyre mélyebbre kerülök. Mire lenne szükségem, és ki tudna nekem segíteni? Ezek után nem kell mást tennem, mint kérni. Amilyen magától értetődőnek tűnik, olyan sokszor szoktuk ezt a lépést kihagyni. Néha azért, mert azt hisszük, ordít rólunk, hogy mire van szükségünk, és azt várjuk, hogy a körülöttünk lévő személyek pontosan detektálják és betöltsék a hiányainkat kérés nélkül – mint egy gondoskodó, gyermeke szükségleteit kitaláló anya a beszélni nem tudó kisbabájának. Tanuljuk meg azt mondani: segítségre van szükségem.

A következő lépés hozzátenni, hogy pontosan miben. Nézzünk egy példát! Ott van egy kimerült anya egy összeomlott háztartás kellős közepén, és segítségre van szüksége. A rokonok pedig jószándékkal félreértve a helyzetet, azzal próbálnak segíteni, hogy „Gyere, ülj le egy kicsit velünk, a házimunka megvár” –, és az édesanya pontosan tudja, hogy igen, épp az a baj, hogy őt várja meg. Vagy ahogy megérkeznek, egyből leülnek a kisgyermekkel játszani, hogy az anya nyugodtan végezhesse a házimunkát.

Vajon erre volt szüksége, vagy esetleg arra, hogy valaki betegye a mosást és főzzön, amíg ő végre játszhat a kisbabájával? A mi felelősségünk, hogy pontosan miben kérünk támogatást, nem várhatjuk el más emberektől, hogy kitalálják.

A segítő szempontja

Amikor segítséget kérünk, tegyük úgy, hogy az a másiknak is örömet okozzon. Ne szorítsuk sarokba, ne mentegetőzzünk, ne sajnálkozzunk, mert így csökkentjük annak az esélyét, hogy jó szívvel és segítő szándékkal támogasson minket.

Ha azzal keresünk meg valakit, hogy „Borzasztóan sajnálom, hogy ezzel terhellek, és ha tehetném, sosem fordultam volna hozzád”, valószínűleg elég kényelmetlen helyzetbe hozom. Ha érezheti a szabadságát és a lehetőségét, hogy ha átjön hozzánk és segít a nappali felújításában, akkor azzal erősíti a köztünk lévő kapcsolatot és bizalmat, sokkal nagyobb eséllyel fog igent mondani, sőt akár örömmel fog segíteni.

Ha segítséget kértünk és kaptunk, ne hagyjuk itt félbe a folyamatot. Adjunk visszajelzést a másiknak az eredményről, mutassuk meg, hogy miben segített, milyen örömöt okozott. Mutassuk meg az elkészült nappalit; meséljük el, hogy átmentünk a vizsgán, és mennyit segített a közös tanulás; informáljuk arról, hány iskolás gyermek boldog most az adományának köszönhetően.

Mégsem megy a segítségkérés? Mit lehet kezdeni az elakadásokkal? Olvassa tovább Rőmer Glória pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a hála, a bizalom és a remény érzéseivel foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.