Korántsem igaz, hogy tízből tíz embernek a boldogság lenne a fő életcélja, hiszen nagyon sokan ezt valamiképpen művi, mesterkélt, sőt akár erkölcstelen szándéknak tartják. A prioritáslisták élén gyakrabban áll például a siker, az elismerés, az anyagi gyarapodás, pedig nyugodtan törekedhetnénk a boldogságra is – emelte ki a képernyők és közösségi oldalak előtt összegyűlt közönsége előtt Nagy Henriett klinikai szakpszichológus, az ELTE adjunktusa.

Pénz, siker, gyerek

A kérdés nem csupán az, miért nem „mernek” az emberek a boldogságra törekedni, hanem az is, hogy ha keresik a boldogságot, miért tévednek oly sokszor tévutakra. A pozitív pszichológia kutatásai szerint a hétköznapi értelemben a boldogsággal azonosított „siker”, „pénz”, „gyerek” vagy a „nagy ház” olyan körülmények, amelyek kevéssé határozzák meg egy személy jóllétét – józanít ki a szakember, akinek a napokban jelent meg Lehetnénk-e boldogabbak? című könyve.

A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a legmostohább élethelyzetben is képes lehet valaki boldognak érezni magát, és fordítva, a vágyak beteljesedése, a legtökéletesebb körülmények közepette is bágyadt, boldogtalan lehet.

Boldogságparadoxon

hvgkonyvek.hu

Ennek a paradoxonnak az az oka, hogy a boldogságélményünket sokkal inkább meghatározza a belső szabadságérzet, az elménk tudatos kontrollja, a személyiségünknek megfelelő célok megfogalmazása (és keresése), mint az életünk körülményei („a jóhoz ugyanis nagyon könnyű hozzászokni”).

Szakmailag ezt Sonja Lyubomirsky amerikai pszichológus híres tortamodelljével tette érzékletessé. Eszerint az egyes emberekre jellemző boldogság-alapszintet – bármennyire is a legtöbben ettől várják az elégedettséget – mindössze 10 százalékban határozzák meg a legszélesebb értelemben vett életkörülmények (az anyagiakon túl például az életkor, a családi állapot, a gyerekek száma).

Sokkal fontosabb – mintegy 50 százalékban – a genetika, az öröklött tulajdonságok. Ez határozza ugyanis meg – hangsúlyozta Nagy Henriett –, hogy a személyiség mennyiben segíti (vagy gátolja) a boldogulást. Az érzelmi stabilitás vagy labilitás ebből a szempontból döntő lehet, hiszen akik érzelmileg kiegyensúlyozottabbak, negatív helyzetekben sincsenek intenzív, szélsőséges reakcióik, nem szoronganak mindenen, azok bizony könnyebben „boldogulnak”.

40% saját döntés

Ehhez persze lehet pozitívan úgy is hozzáállni, hogy mégsem minden szempontból döntőek az öröklött tulajdonságok, hiszen – és ez Lyubomirsky elméletének harmadik eleme – 40 százalékban a saját döntéseink, választásaink, életstratégiánk határozza meg az érzelmi jóllét szintjét. Ezt pedig bármilyen alapszemélyiséggel lehet befolyásolni, el lehet jutni a valódi önbecsüléshez, és oda, hogy „a legmostohább körülmények között is felfigyeljünk a pozitívumokra” – nyugtat meg a szakember, aki most megjelent kötetében részben a pozitív hozzáállás lehetőségeit veszi végig.

A kutatások alapján kirajzolódó úgynevezett autentikus boldogság – ami meglehetősen eltér a hétköznapi gondolkodástól. A valóban boldog emberek közös jellemzője ugyanis, hogy nyitottak az érzéseik megélésére (a pozitívokra és a negatívakra egyaránt), és ebből olyan belső szabadságélmény fakad, ami egyrészt egészséges önértékelésre segíti őket, másrészt pedig arra, hogy ne akarjanak túlzottan megfelelni másoknak.

Nagy Henriett

Reviczky Zsolt

Nincsenek bennük túlzott elvárások (ezért sem teszik függővé boldogságukat a körülményektől), továbbá kevés emberi kapcsolatuk van, de azok nagyon mélyek és intenzívek. Legfőképpen azonban az jellemzi őket – emelte ki a pszichológus –, hogy „az életük semmiképpen sem énközpontú, hanem a másik emberről szól, a másik jólléte fontosabbá válhat, mint a sajátjuk”.

Önfeladás helyett önmeghaladás

Mindez nem jelenti azonban azt, hogy a hedonikus, élvezetközpontú élet szöges ellentétben áll a jólléttel. A vizsgálatok azt mutatják, hogy egészséges egyensúly vezet a legtartósabb elégedettségre: vagyis, ha valaki képes szükség esetén a másik örömének örülni, de önmagát sem szorítja szükségtelenül háttérbe, felismeri, hogy az élethez az élvezet is hozzátartozik.

Ezt bizonyítja, hogy a másokért önmagukat teljesen feláldozó mártírok sem magukat, sem a környezetüket nem teszik boldogabbá. „Az egészséges önszeretet ugyanis nem önfeladást jelent, hanem sokkal inkább önmeghaladást.”

De miért van szükség a boldogsághoz az önmeghaladásra? – merült fel. Végső, tudományos választ a szakember sem tudott adni, csupán azt ismerte el, hogy az emberi természet különös rejtélye és csapdája is egyben, hogy az lesz – mintegy „melléktermékként” – boldogabb, aki rájön, hogy a másik ember jólléte sokszor fontosabb, mint a sajátja.

Ezt szinte axiómaként kell mindenkinek elfogadni. Nem véletlen, hogy a legboldogtalanabbak a narcisztikus emberek, akik egész életüket a saját boldogságukra teszik fel.

A magyarok pesszimizmusa

Rendelje meg online!

Egy nézői kérdés kapcsán került szóba a magyarok általános pesszimizmusa, illetve, hogy ez mennyire határozza meg az itt élők boldogságát. Egy kutatás, amely tizenkét országban vizsgálta 18 éves fiatalok személyiségét, pozitív gondolkodását arra jutott, hogy a magyarok semmivel sem pesszimistábbak, mint mások – hangsúlyozta Nagy Henriett. Ugyanakkor az is kiderült, hogy nincs megfelelő önbizalmuk, önértékelésük, ez pedig már meghatározó lehet az identitásérzésben.

Más kérdés, tette hozzá a szakértő, hogy a pesszimizmus nem feltétlenül rossz dolog. Bizonyos teljesítményeket jobban segít megszületni ez a hozzáállás, ráadásul óvatosabbá tesz, illetve segít, hogy a kudarcok kapcsán a saját felelősségünket (is) keressük. De az is igaz, hogy „kell egyfajta életbölcsesség ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, mely élethelyzetekben jobb optimistának, és mikor jobb pesszimistának lenni, mikor van a kezünkben a kontroll, és mikor nincs ráhatásunk az események irányítására”.

Ez utóbbi helyezetek már elvezetnek a vallásosság és a spiritualitás világába, hiszen – fejtegette a szakértő – olyan helyzetekben, amikor felismerjük, hogy nem rajtunk múlik a dolgok kimenetele, ott nem baj, ha hiszünk valamiben, valami felsőbb erőben, aki majd elrendezi ezeket. „Ebből is születik az optimizmus.”

Ne féljünk a boldogságtól

Mint oly sok mindenben, a gyerekkornak és a szülői, nevelői mintáknak a boldogságkeresésben is döntő szerepe lehet – ismerte el a pszichológus. Például azáltal, hogy valaki fél-e a boldogtalanságtól, vagy – ami még meglepőbb lehet – a boldogságtól. Utóbbi azokban a családokban fordulhat elő például, ahol nem illik jól érezni magunkat, dicsekedni az eredményekkel, örülni valakivel együtt. Aki ilyen közegből jön, annak különösen is nehezített lehet az autentikus boldogság megtalálása. Különösen, ha egy régi, súlyos trauma nyomja a lelkét, vagy mondjuk sérült az önértékelése, és állandóan hasonlítgatja magát másokhoz.

A probléma felismerése már önmagában sokat jelenthet, akárcsak az, ha megpróbálunk pici dolgokban változtatni a szemléletünkön. A legfontosabb talán az, ha az élet apró pozitívumait megtanuljuk értékelni.

Ebben egyrészt segíthet mások hasonló tapasztalatainak, gondolkodásának megfigyelése (például Anne Frank naplója), de az is, ha tudatosan irányítjuk a figyelmünket ezekre az örömökre. Az időjárás szépségeinek nyugtázása, a busz elérésének sikerélménye, vagy egyetlen kedves emberi gesztusra való rácsodálkozás mind segíthetnek abban a személetváltásban, ami hosszabb távon kialakíthatja bennünk az igazi boldogsághoz szükséges önismeretet és belső szabadságot.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia Különszámban olvashat, melynek témája: boldogság minden körülmények között.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.