Rossz tapasztalatai vannak? Íme, a pártanácsadó javaslatai.
Egy előadáson találkoztunk. Kata félrehívott, és tanácsot kért tőlem, miként kezdjen el újra ismerkedni nyolcéves, tartósnak hitt kapcsolatának lezárása után. „Regisztráltam néhány netes társkeresőre, de annyi komolytalan embert látok fenn. Aki meg normálisnak tűnik, az már szinte gyanús. Nem akarok újra megsebződni. Mit tegyek, hogy találjak valakit, de ne is nyissak teret arra, hogy ismét megbántsanak?”
Úgy éreztem, a kérdés két irányba is mutat. Egyfelől Kata azt szerette volna tudni, miként mutassa be magát, hogy a profilja „normális” férfiakat szólítson meg. Másfelől pedig arra volt kíváncsi, miként tarthatja magától távol a szélhámosokat.
A sikeres bemutatkozás
A jó bemutatkozás is rövid. Nem kell regényt írnunk magunkról, sokkal jobb, ha elérjük, hogy a másik kérdezzen. A bemutatkozás fő célja, hogy kíváncsivá tegyük a másik felet. Hintsen el érdekes információmorzsákat magáról, ne toljuk a képébe egyből az egész tortát. Ha a morzsát felkapta, jöhet egy vékonyka szelet, ha azt is jól fogadta, akkor adhatjuk elő az egész tortát.
A jó bemutatkozás nyelvtanilag is helyes, különben azt a gondolatot ültetjük el az olvasóban, hogy ha a társkeresésben felszínesek vagyunk, akkor bizonyára más, kevésbé fontos területeken még szétszórtabbak, igénytelenebbek lehetünk. A jó bemutatkozás őszinte, hiteles. A mindennaposnak tűnő dolgokat is lehet izgalmasan, kreatívan tálalni. Ezzel is vonzó képet tudunk nyújtani magunkról.
Ráharapott. Hogyan tovább?
Elindult az üzenetváltás. Ott van az a jóképű, kellemes modorú férfi, aki érdeklődést mutat Kata iránt. Kata szeretné jól csinálni, de minden lépésében bizonytalan. Nem akarja túltolni, de érdektelennek sem akar tűnni. Jól érzi, a kulcsszó ugyanis az egyensúly.
Alakulófélben lévő kapcsolatfelvételnél fontos tisztában lenni azzal, hogy mindez csak játék. Lehet, hogy Kata már türelmetlen és magányos, de ha nem akar újra sérülni, akkor ezen a szinten még mindent játékként kell kezelnie. Noha virtuálisan is be lehet gyűjteni valódi érzelmi sérüléseket, mégis, amennyire csak lehetséges, meg kell próbálni érzelmek nélkül kezelni a szituációt. Nagy hiba lenne elkezdeni érzelmeket táplálni mindössze profilkép, bemutatkozó szöveg hatására. Ezt inkább hagyjuk meg a hús-vér találkozásra.
Katának azt is tudnia kell, hogy sokan egészen más indítékból regisztrálnak a társkeresőre, mint ő. Kalandra, titkos viszonyra vágynak, vagy csak visszajelzésre, hogy milyen az árfolyamuk a „húspiacon”. Vannak persze igazi csúcsragadozók is (nők és férfiak egyaránt), akik kinézik maguknak a magányos, pszichésen labilis személyeket, hogy kihasználják a naivitásukat és kiszolgáltatottságukat. Éppen ezért jó, ha a társkereső nem ad ki magáról olyan információkat, amilyenekkel egy zaklató visszaélhet, aki állandóan hívogathatja, vagy akár még a lakásán is kilincselhet.
Érdeklik további tippek? Olvassa tovább Mihalec Gábor pártanácsadó cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben a lelkileg egészséges nethasználattal foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!
Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Pszichológia dióhéjban című könyvet.