Az önbecsülésünk központi szervezőerő az életünkben. Ha jól alakul a gyerekkorunk, ha sikeresen hangolódunk össze a szüleinkkel, akkor az önérzetünk szabályozása a későbbi, nem kritikus időszakokban alapvetően csendes háttértevékenység lesz. A rendezettséghez hamar vissza tudunk találni.

Dezső ma morgós velem, de azt is tudom, hogy este elcsapta a hasát. Először bosszús leszek, aztán elgondolkodom, legyintek, és arra jutok, jó ember a Dezső, de ha pacalt lát, és ugyanazon az abroszon szilvapálinka is van, meggondolatlanná válik. Nem ellenem csacsi, ergo nem szívom mellre. Majd bocsánatot kér.

Persze nem arról van szó, hogy az a normális, ha egész nap egyenletesen jó az önbizalmam, és mindig ugyanolyannak érzem magam, mint egy elektromos Bentley, amely tükörsima aszfalton gurul. Egyáltalán nem. Mindig minden hullámzik, bármikor kibillenhetek. Megérinthetnek, elbizonytalaníthatnak, meghökkenthetnek, félelemmel tölthetnek el dolgok, de jó esélyem van, hogy magamra találjak mégis. Hogy ne a káros, negatív hiedelmeim, a titokban bennem pasáskodó szégyen vagy az aggódás kerítsen hatalmába a magamra maradottságtól.

Az élet felcímkézése

Ugyanakkor sokunknak maradhatnak vissza a kezdeti életszakaszokból jelentősnek mondható hiányok és sérülések, amik nyomot hagynak bennünk, és erőteljesen formálják azt, ahogyan a világot és benne magunkat látjuk. Megszabhatják, mit veszünk észre, milyen lehetőségeket érzékelünk, és hajlamosak megszervezni, milyen válaszokat adunk és hogyan döntünk.

Ha a világ számunkra a megalázások szurdoka, akkor egyetlen felénk guruló kavics mögött is ellenséges szándékokat fedezhetünk fel. Ha az ősi sérüléseink szűrőin keresztül látjuk a világot, ha így éljük meg önmagunkat, és végül általuk vezérelve cselekszünk, az könnyen válik újabb sérülések és hiányok forrásává. A külső megfigyelők ezt nevezik önsorsrontásnak, míg gyarló alanyként olykor ezeket hisszük jogos reakcióknak.

Meghatározza, mit veszünk észre

Shutterstock

Éppen a legkárosabb gondolkodási, érzelmi mintázatainkat vesszük észre nehezen, mert alapvető igazságnak hisszük őket. A lelkünk mély struktúráiban rejtőznek el, legbelülről hitetik el velünk a világ értelmezési keretét. Legtöbbször szavaink sincsenek rájuk, gyakran csak a következményeiket érzékeljük, ami mások hibáztatásához, az „élet” felcímkézéséhez, újabb rossz megoldásokhoz, szégyenhez, önutálathoz vezet.

Aki kicsiként nélkülözi az állandóságot, a biztonságot, az felnőttként magányosnak érezheti magát. Akivel szemben sok ígéretet szegtek meg, nehezen bízik meg az emberekben, akit sokszor bántottak, azt az áldozati vagy az elnyomói pozíció fogja kísérteni, és így tovább. Az önbecsülés szabályozása felől nézve ilyenkor nem a korábban említett csendes duruzsolást érzékeljük, inkább vissza-visszatérő tájfunt, ami az elveszetten kinyúló ágainkat tépkedi. Egészen addig, amíg fel nem fejtjük valamilyen módszerrel, mik az összefüggései a fájdalmas és mindig újra megtermelt tapasztalatainknak.

Így működik a pánikgomb

A „narcisztikus sérülés” olyan, a koragyerekkori sebesüléseinket felpiszkáló megélések gyűjtőneve, amely szívósan és mélyrehatóan alakítja belső élményeinket, érzékelésünket, viszonyulásainkat, önértékelésünket, gondolatainkat – sajnos nem a legjobb értelemben. A gyermek sebei, amelyek a felnőtt sérüléseit megalapozzák, fakadhatnak valamilyen alapvetően jó dolog mérgezést okozó hiányából.

Ez olyan, mint a vitaminhiány: sorvasztó és torzító nélkülözés. Ilyen, ha nincs jelen a szeretet, a gyöngédség, a biztonság, a védelem, a gondoskodás, a kiszámíthatóság, az empátia. Keletkezhetnek valamilyen nagyon rossz dolog állandó vagy visszatérő jelenlétéből, amilyen a kritizálás, a semmibevétel, a megalázás, a szóbeli, a fizikai vagy a szexuális bántalmazás. Néha abból, ha valami, ami mértékkel rugalmasságnak és gondoskodásnak számíthatna, túlzóan jelenik meg. A keretek nélküli szabadság bizarr, kellemetlen jogosítványokat ad a gyerek kezébe; a túlvédés, az állandó, indokolatlan bevonódás az életébe az autonómiáját károsítja.

Érdekli, hogyan hatnak felnőttkorban a gyermekkori narcisztikus sebek? Olvassa tovább Bánki György pszichiáter cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben az egészséges önértékeléssel foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy 35%-os könyvkupont. Választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Buddhizmus anyáknak vagy az Igen!, illetve a Használati utasítás az emberhez című könyvet.