Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2019. január. 08. 07:10

A lányok nagyobb túlélők a fiúknál

Biológiai okai is vannak az evolúciós előnynek.

Világszinten a nők tovább élnek a férfiaknál.

Az amerikai Duke Egyetem idei kutatásának köszönhetően pedig az is kiderült, hogy a jobb életkilátások már életük kezdetén is a nőknek kedveznek.

Az utóbbi 250 év történelmi adatait áttekintve kirajzolódott, hogy pusztító járványok és éhínségek alatt az újszülött kislányok jobb esélyekkel maradtak életben fiú társaiknál.

Proceedings of the National Academy of Sciences nevű szaklap online felületén megjelent cikk tudós szerzői ínséges történelmi időszakok és népek életkilátásait vizsgálták meg.

Például a Svédországban, Írországban és Ukrajnában sújtó éhínségek időszakait.

Az eredmények azt mutatták, hogy bár a magas halálozási arány mindkét nemet hasonlóképp jellemezte a szélsőséges körülmények között, a nők átlagosan 6–48 hónappal élték túl a férfiakat.

Ez a különbség jellemzően csecsemőkorban csúcsosodott ki a két nem között, a lány újszülöttek nagyobb eséllyel maradtak életben fiú társaiknál.

A kutatók szerint az eltérés mögött biológiai okok is húzódnak, nem magyarázhatók tisztán környezeti tényezőkkel (például a fiúkra jellemző nagyobb kockázatvállalással).

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.



hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.