Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2017. november. 09. 12:15

Csak a teljes bűntett bevallása nyújt vigaszt

A metoo# korszakában különösen aktuális.

Nem enyhít a bűntudaton, sőt fokozza a szorongást és a szégyenérzetet, ha valaki csak részben ismeri be a bűnét.

Mi több, a külső megítélők szigorúbbak vele szemben, mint azzal, akik egyáltalán nem vallja be a tettét – tárták fel a Journal of Social Psychology című lapban megjelent cikkükben Eyal Pe’er és Shaul Shalvi izraeli tudósok, valamint Alessandro Acquisti, az amerikai Carnegie Mellon Egyetem kutatója.

Az öt kísérletből álló vizsgálatsorozatba több mint négyezer amerikait vontak be.

A csalás, a vallomástétel, a megkönnyebbülés és a bűntudat összefüggéseit különböző pénzjutalommal ösztönzött kockadobási feladatok során mérték.

A résztvevőknek módjukban állt meghamisítaniuk elért eredményeiket, másoktól pedig beszámolókat kértek korábbi bűnbánattal kapcsolatos élményeikről, érzéseikről.

A részleges gyónás paradox módon csak fokozza a bűntudatot azzal, hogy a tettes úgy érzi, még csak felelősséget sem vállalt a tettéért – magyarázza az eredményt a kutatásvezető Pe’er.

 

 

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a sikerrel, az önérvényesítéssel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk a 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek című könyvvel. Aktuális számunkat meg is rendelheti.

 

 


hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.