Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2017. június. 27. 08:15

Egy trükk, és máris okosabbnak tűnünk

Szájunk és szemhéjünk alakjának meglepően fontos szerepe van.

Aki többet alszik, intelligensebbnek látszik – állítja a Journal of Experimental Psychology: General folyóiratban megjelent tanulmányában Sean Talamas, a skóciai St. Andrews Egyetem kutatója.

Munkatársaival előbb 190 semleges arckifejezésű gyerek és felnőtt arcképét elemezte: megmérték a szemhéj nyitottságát és a száj görbületét.

Majd 200 emberrel értékeltették, mennyire tűnnek vonzónak és intelligensnek az egyes arcok. Eredményeik szerint az enyhén legörbülő szájjal és megereszkedett szemhéjjal látható arcokat kevésbé soroljuk ide.

A szerzők szerint azért, mert ezt a két jegyet a fáradtsággal és a rosszkedvvel társítjuk, amelyek pedig köztudottan rombolják a szellemi teljesítményt.

Feltételezésük igazolására a svéd orvostudományi Károly Egyetemmel (Karolinska Instituttal) együttműködésben újabb fotósorozatot készítettek az eredeti modellekről.

Ekkor egy részük teljesen kialudta magát, mások alig aludtak a fotózás előtt.

Amikor ugyanazokon az arcokon megjelentek a kialvatlanság jelei, szignifikánsan kevésbé intelligensnek értékelték őket, mint korábban.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.