Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2017. február. 21. 12:15

Vigyáz az arckifejezésére? A teste úgyis elárulja

És ott van még az illuzórikus archatás is.

A közmegegyezés szerint az intenzív érzelmek legjobb közvetítője az arc, ám Alexander Todorov princetoni pszichológiaprofesszor a Science című lapban megjelent tanulmányában azt állítja, hogy a testbeszédből pontosabban ki tudjuk olvasni, mit érez a másik.

Todorov fájdalmat, örömöt, győzelmet, veszteséget, gyászt és gyönyört átélő emberek képeit mutatta kísérlete résztvevőinek.

Az egyik csoportnak csak az arcot, a másiknak csak a testet, a harmadiknak a kettőt együtt.

Akik csak az arcot látták, minden második esetben találták csak el az érzelmeket, míg a többi csoport jóval pontosabban ítélt.

Ám azoknál, akik a testet és az arcot is látták, „illuzórikus archatás” mutatkozott: 53 százalékuk azt mondta, hogy válaszadáskor az arcból olvasott.

Hasonló eredményt kaptak akkor is, amikor a képeket úgy manipulálták, hogy a test és az arc egymással ellentétes érzelmeket közvetített.

„Az arckifejezések sokkal kétértelműbbek, mint hisszük” – magyarázza Todorov.

Eredményeik alapján megkérdőjelezhető az a klasszikus pszichológiai elmélet, amely szerint az arckifejezések egyértelmű és egyetemes közvetítői az alapérzelmeknek – véli a professzor.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.