A könyvében leírja, hogy amikor elkezdett pszichiáterként praktizálni, tudatosan nem foglalkozott a páciensek testével. Ahogy mi is csak akkor foglalkozunk vele, amikor már nagyon muszáj.

Hat év egyetemi orvosképzés után az volt az alapélményem, hogy még mindig nem értem, miért betegszik meg valaki. Erre a számomra legfontosabb kérdésre nem kaptam magyarázatot, ezért is indultam el a lélekkel foglalkozás felé.

A betegségeket többnyire a génekre szokták visszavezetni.

Igen, általában a genetika döntő jelentőségéről beszélnek, illetve kis mértékben a környezeti ártalmak, az életmód szerepéről, és néha megemlítik a pszichológiai eredetű dolgokat is, mert azért az nyilvánvaló, hogy vannak olyan, lelkileg nehéz pillanatok, amikor szinte azonnal testi tünetek is jelentkeznek.

Szinte mindenki által megélt ilyen helyzet, amikor valaki fontos vizsgára készül, és az izgalomtól az emésztése is felborul.

Mondok egy még egyszerűbb példát: ha valaki olyan dologra gondol, ami neki kellemetlen, elpirulhat. Eleve rejtély, hogyan lesz egy gondolatból materiális, testi folyamat. Egyes kutatók e jelenséget vizsgálva arra jutottak, hogy a gondolat nagyon finom rezgéshullám, az érzelem pedig nagyobb hullám, és van a biológiai, testi szint, még strukturáltabb valami. Úgy tűnik, a gondolat és a test között az érzelemhullámok a közvetítő közeg. Ezért azok a gondolatok tudnak igazán komoly hatást kifejteni a testre, amelyek érzelmeket indítanak el bennünk. A genetika meghatározó jelentőségére visszatérve: az újabb kutatások szerint olyan ez az egész, mint egy gigantikus könyvtár, ahol csak néhány könyvet használunk. Vagyis azt, hogy genetikai állományunkból mely gének kerülnek aktív helyzetbe, a mostani elméletek szerint nagymértékben az ember érzelmi környezete határozza meg. A szeretettel egyenértékű érzelmi élmények: a hála, az öröm biokémiailag is olyan környezetet teremtenek, amely a sejteket azzal az információval látja el, hogy lehet fejlődni, gyarapodni. És ez fordítva is igaz: a félelmi állapotok, a szorongások, az egzisztenciális aggodalmak, a harag ellentétes folyamatokat indítanak el. Ha belegondolunk, hogy hasmenést okozhat a rettegés a vizsgától, akkor el lehet képzelni, mit idézhetnek elő a hosszú távon meglévő félelmek. Meghatározó jelentőségű tehát, ki hogyan érzi magát, mennyire derűs, mennyire szeret élni.

Gigantikus könyvtár, ahol csak néhány könyvet használunk

Rittling Csaba

Hogyan vált nyilvánvalóvá önnél, hogy a testtel foglalkozni kell?

Egy idő után észrevettem, hogy számomra nem kellően hatékony a pszichoterápiáknak az a válfaja, amikor két ember egyszerűen csak leül és beszélget, nem érnek hozzá egymáshoz, nem foglalkoznak az életnek azzal az alapvető minőségével, hogy testben létezünk. Elkezdtem ebbe az irányba keresgélni, és így találtam rá a test-orientált szomato-pszichoterápiákra, amelyeket – ha akkoriban, tíz évvel ezelőtt Magyarországon nem is – Franciaországban el tudtam sajátítani.

Hogyan jutottunk el idáig, hogy ennyire elidegenedett az ember a saját testétől?

Ez sokrétű folyamat, egyéni és társadalmi szinten is. A mi kultúránkban a szocializáció több ilyen elidegenedési pontot tartalmaz: többek között a szülők nem tolerálnak bizonyos dolgokat, amiket a gyerek a testével művel. Sok minden az undorító, nem kívánatos kategóriába kerül: nem piszkáljuk az orrunkat, nem nyúlkálunk a nemi szervünkhöz. Ahogy egy gyermek közösségbe kerül, találkozhat az ő testétől eltérő testideállal is, amiért kritikákat kap. Ahogy pedig nő, egyre értetlenebbül állhat saját testi változásai előtt. Gyakran a környezet sem segíti, hogy szeretetteli viszonyt alakítson ki a testével, pedig nagyon fontos lenne, hogy ne teljen el nap anélkül, hogy ezt a fontos kapcsolatot ápolja.

Gócza Anita interjúja teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvasható, mely test és lélek egymásra hatásával foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – kiadónál! Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!