Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2016. június. 14. 10:19

Tényleg jobb félni, mint megijedni

Erre jutottak a Michigan Egyetem kriminológusai.

A bűncselekmények esetében valóban igaznak tűnik, hogy jobb félni, mint megijedni – igazolták Chris Melde, Mark T. Berg és Finn-Aage Esbensen.

A Michigan Egyetem kriminológusai egy éven át tanulmányozták 1600 fiatal viselkedését szerte az Egyesült Államokban, és azt találták, hogy kisebb valószínűséggel estek támadások – például rablás vagy bandaháború – áldozatául azok, akik azt állították magukról, hogy tartanak az ilyen esetektől.

A Justice Quarterly című folyóiratban megjelent cikk szerint a magyarázat kézenfekvő: az óvatosabb fiatalok egyszerűen igyekeznek elkerülni a veszélyes helyeket.

Érdekesség, hogy az eredmény mind az áldozatokra, mind az elkövetőkre igaz, aminek az az oka, hogy a két csoport gyakran ugyanabból a körből kerül ki, amit szaknyelven „sértett–elkövető átfedésnek” hívnak.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben test és lélek kölcsönhatásával, pszichoszomatikával és az öngyógyítással foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.