Egy amerikai kutatásból kiderült: már azzal is rengeteget tesznek az egészségükért a túlsúlyosak, ha testsúlyuknak csupán 5 százalékát leadják. Már ekkora fogyás is jelentősen visszaveti a kövérséggel összefüggő betegségek kockázatát.
Már a testsúly ötszázalékos csökkentése is sokat használ az elhízottak egészségének, számos betegség kockázata jelentősen mérséklődik – állapította meg egy új amerikai tanulmány.
"Nagy haszonra lehet szert tenni kis befektetéssel" – mondta Samuel Klein, a St. Louis-i Washington Egyetem kutatója, a Cell Metabolism című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője.
A jelenlegi amerikai ajánlások a testsúly öt-tíz százalékos csökkentését javasolják a túlsúlyosoknak – olvasható a tanulmányban. A kutatócsoport megállapította, hogy már viszonylag kis fogyással is jelentősen mérséklődik a 2-es típusú diabétesz, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, az anyagcsere javul, még a szervek inzulinérzékenysége is jobb lesz, a vércukorértékek csökkennek.
Akinek sikerül testsúlya több mint tíz százalékát leadnia, az még többet használ az egészségének, tovább javul a zsíranyagcseréje és a gyulladást jelző mutatói is – írták a kutatók.
Negyvenből tizenkilencnek sikerült fogynia
Negyven túlsúlyos, egyébként egészséges felnőttet kértek fel, hogy vegyenek részt a kutatásban. Testtömegindexük átlaga 38 körül volt, 30-tól tekintik az embert elhízottnak.
A résztvevők egy részének nem változott a testsúlya, a többieké egy hat hónapos étrend segítségével öt, tíz vagy tizenöt százalékkal csökkent. Ezalatt figyelemmel kísérték a vérnyomásukat, pulzusukat és egészségük más fontos mutatóinak alakulását.
Végül 19 résztvevőnek sikerült testsúlya öt százalékát leadnia.
"A jövőben sokat segíthet, ha a pácienseknek elmagyarázzák a kis fogyás nagy előnyeit, amelyeket a tanulmány tárt fel. Az ötszázalékos cél rendkívül motiváló lehet" – mondta Dirk Müller-Wieland, a német diabétesztársaság munkatársa a dpa német hírügynökségnek.
A kis célok kitűzése sok érintettet megóv a kudarcélménytől is – írták a tanulmány szerzői.