Plázs MTI 2016. január. 13. 16:08

Csak donorspermaprogramját állította le a Krio Intézet

A jövőben sem kívánják újraindítani donorspermaprogramjukat, az intézetben leadott sejt- és szövetmintákat azonban továbbra is biztonságosan, a legmodernebb körülmények között, ügyfeleik megbízása szerint tárolják – közölték.

A Krio Intézet változatlanul működik tovább, kizárólag donorspermaprogramját állította le, még a múlt év nyarán – közölte az intézet szerdán. Az intézet "a médiában megjelent téves állításokra" reagáló közleményében azt írta: csak a donorspermaprogramjukat – amely az intézet résztevékenysége volt – állították le az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) által indított eljáráskor, és azt a jövőben sem kívánják újraindítani.

Kiemelték, az intézetben leadott sejt- és szövetmintákat továbbra is biztonságosan, a legmodernebb körülmények között, ügyfeleik megbízása szerint tárolják.

A sajtóban január elején jelentek meg hírek arról, hogy bezár a legnagyobb magyar spermabank, miután az OTH tavaly nyáron vizsgálatot indított, majd feljelentést tett illegális szervkereskedelem miatt. Információk szerint a Krio Intézet azon "csúszott el", hogy genetikailag hibás donorspermiumokat importált Dániából.

A hivatal álláspontja szerint Magyarországon tilos a hímivarsejtek importja, a Krio pedig kijátszotta a hatóságot. A nyomozást megszüntették, de a féléves eljárás alatt a Krio nem foglalkozhatott donorspermagyűjtéssel, és a meddőségi klinikák sem vehettek át külföldi hímivarsejtet.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.