Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Pezsgő minden mennyiségben, francia mesterszakácsok, exkluzív helyszínek és mérhetetlen fényűzés. Ilyen elképzelések élnek bennünk arról, hogyan is mulathattak a gazdagok a múlt században és napjainkan. Holott ennél sokkal többről van szó.
A luxust a történelem során sok réteghez kötődött. Míg a rómaiknál a politikusok élvezhették az extra szolgáltatásokat, a középkorban az egyház és a nemesség privilégiuma lett, majd később ismét a politikáé, egy idő után természetesen megosztva azt a pénzmágnásokkal és a művészi réteggel.
Az, hogy a luxust éppen ki engedhette meg magának, jól látszik abból, hogy például kik szórakoztak úgy, ahogy a középréteg nem engedhette meg magának. Egy idő után a szórakozási mód vált a luxus egyik legfőbb mutatója. Az 1920-as években az egyre szélesebb körben terjedő hitel, és a béke nyújtotta eufóriának hála – na és persze ne felejtsük el a gazdaság fejlődését sem – az addigi luxuscikkek, mint a szép ruhák vagy autók hirtelen elérhetővé váltak a középréteg számára is. Tárgyak sokasága vesztette el a luxusstátuszát - a felső rétegnek pedig maradt a buli.
Éhezik a nép, bulizik a nemes
Ami persze már a húszas évek előtt is életük fontos része volt. Vegyük csak II. Miklós orosz cár 1903-as partiját, amely sokak szerint az 1917-es forradalom egyik legkorábbi gyújtópontja volt. Míg az évszázad elején az orosz nép nagy része éhezett és az emberek tömegével fagytak halálra, addig a nemesség esztelenül költötte a pénzt, nem ünnepelve mást, csupán szerencsés pozíciójukat. A cár kétszáz vendége 17-ik századi ruhákban parádézott két éjszakán át, királyoknak és hercegeknek öltözve.
A parti elején a Hermitage színházban hallgathattak exkluzív koncerteket, majd a szentpétervári Téli Palotába kísérték őket, ahol három szalonban válogathattak a kulináris különlegességekből – míg az egyik teremben olasz, a másodikban spanyol, a harmadikban pedig flamand különlegességeket kóstolhattak meg, közben egy zenekart hallgatva, akik egy arany kerítés mögül játszottak barokk darabokat. Az esztelen pénzszórás egyfajta kicsúcsosodása is volt a cári vasszigorú hatalomnak. Egyes történészek szerint ezen a rendezvényen gyűltek össze az akkori döntéshozók és az uralkodó nemesség utoljára ilyen egységben.
Az Ezeregy éjszaka meséje
Míg a XX. század elején Oroszországban a politikai elitnek okozhatott az fejtörést, hogy melyik teremben mit egyen, Franciaországban már más idők jártak. A mérföldekkel liberálisabb országban a társadalom krémjét már nem csak a politikusok alkották, hanem olyan alakok is, mint például Paul Poiret divattervező, aki azzal, hogy szakított a fűzőkkel és inkább a bő öltözködést támogatta, óriási sikert aratott.
Poiret a mai luxusmágnásokhoz hasonlóan parfümökkel is foglalkozott – az 1911-ben kiadott új illatát, a Parfums de Rosine-t egy nagyszabású partival ünnepelte meg, melyet a perzsa világ ihletett.
A háromszáz meghívott mindegyikének a tematikához illő öltözékben kellett érkeznie, persze lehetett kérni ruhát is a tervezőtől is. Poiret házát egy szultán háremeként rendezte be, telepakolva finomságot rejtő sátrakkal, pálmafákkal és élő, színpompás trópusi madarak sokaságával. Míg a férfi vendégeit egy óriási, ékkövekkel kirakott turbánban fogadta, felesége, Denise egy óriási aranyketrecben tetszelgett, egy túlméretezett díványon fekve.
A nyüzsgő húszas évek
A parti az 1920-as években sem állt le. Míg a középréteg a korábbi luxuscikket, az autót elkezdte a mindennapokban használni, az estéket pedig a hölgyek filmdívák ihlette ruhákban töltötték a jazzbárokban, frakkba öltözött férfiakba karolva, hirtelen már nem is álltak néha olyan távol a gazdagok világától. De persze azért bőven voltak különbségek.
Ezt jól elárulják a korszak gazdagjairól szóló történetek is. A nagy Gatsbyben megismert figura – akit F. Scott Fitzgerald egy Gerlach nevű férfiről formázott – egy tengerpartra néző európai villában tartja a város leghíresebb partijait a legelőkelőbb vendégekkel, és a korszak legfelkapottabb sztárjaival. A valóság sem volt más.
Eteinne de Beaumont óriási partikat tartott nyaranta feleségével, Edith-tel a párizsi Rue Durocon. Rendezvényeik híressé tették őket a városban, főleg, hogy nem csak a fényűzősére koncentráltak, hanem mertek kreatívak is lenni, sokszor felszabadítva a felső réteget gátlásaik alól. 1924-ben például mindenkinek valamilyen autónak kellett öltözni és autóhangokat kiadni.
A társadalom felső rétegeink teljes izoláltsága jól látszik ezen a szituáción. Tisztelt és sokak által félt pénzmágnások egymás között egy olyan erős, kötött és mindenekelőtt biztonságos szférában létezhettek, ahol akár kisgyerekként viselkedhettek, levetkőzve minden gátlásukat. Néha szó szerint. A Durocon házaspár egyik partiján például mindenkinek meg kellett mutatnia azt a testrészét amit a legérdekesebbnek tart.
Ám a partik e korszakban sok esetben jártak együtt a kultúrával is és mozgatták meg azokat az intellektuális köröket, akiknek művész létükre még pénzük is volt. Sara és Gerald Murphy például Igor Stravinsky a Les Noces párizsi balett premierje alkalmából rendezett egy partit.
Bár a bemutató még június közepén megtartották, a Murphy házaspár csak július elsejére tűzte ki az ünneplést, hogy elegendő idő legyen minden előkészületre. Öt csillagos francia séfek készítették el a fogások sorát, a pezsgő pedig mértéktelenül folyt. Mivel a parti vasárnapra esett és nem tudtak kellő mennyiségű friss virágot szerezni, a dekorációt játékok sokaságával oldották meg – babákkal, bohócokkal, plüssökkel és vonatokkal, melyeket aztán maga Picasso rendezett át, egy óriási úti balesetet felépítve.
Picassón kívül más nagy nevek is megjelentek a partin: Stravinsky, F. Scott Fitzgerald, Tristan Tzara költő, Coler Porter és Jean Cocteau. Mindenki, aki fontos - vagyis a VIP kifejezés itt még valóban nem vesztette el jelentését.
60-as évek: a buli vége
Ahogyan az 1960-as években sem, amikor ugyanolyan fontos maradt a koncepció és az eszméletlen összegek elszórása a jól megválogatott vendégkör kiszolgálására. A legjobb példa a korszak sokak szerinti utolsó nagy társadalmi eseménye, Truman Capote 1996-os partija, amit nem kevesebb, mint három hónapon át szervezetett, miután könyve, A hidegvérrel ismertséget és persze rengeteg pénzt hozott neki.
A fekete-fehér témájú rendezvényen a New York-i Plaza Hotel dísztermében mindent fekete és fehér anyaggal vontak be, a vendégek ruhái is csak erre a két színre épülhettek és belépés után fehér maszkot kellett viselniük. Az asztalokat karmazsinvörös abroszok borították, amikre színarany gyertyatartókat állítottak.
A választék az ital terén egyszerű volt: vagy vizet iszol, vagy Taittinger pezsgőt, melyből az író 450 üveget vásárolt a bulira. Mai áron átszámítva az alkohol minimum 20 millió forintba kerülne, bár szó mi szó, nem akármilyen közönség fogyasztotta el. A meghívottak között volt Henry Ford, Stanislaw Eadziwill herceg és hercegnője, aki a későbbi John Kennedy húga volt, John Steinbeck, Vivien Leigh, Mia Farrow és Frank Sinatra.
"Egy kerti parti egy kis lóversennyel."
Bár a bohém, mégis elegáns partik ideje hamar leáldozott, vannak események, melyeken nem fog az idő és ugyanúgy a kivételesek kikapcsolódást jelentették száz éve, mint ma. Elég csak a Royal Ascot lóversenyekre gondolni, melyek története egészen a 17-ik századik nyúlik vissza és melyekről VI. Edward király úgy írt le, mint "egy kerti parti egy kis lóversennyel."
A kis kerti parti természetesen nem egy egyszerű kerti parti. Sőt, olyannyira nemesi, hogy a királynő is megjelenik rajtuk hintójával. A futamok helyszíne néhány mérföldre helyezkedik el a Windsor kastélytól, és máig a korona tulajdonát képezi. Mint minden luxusrendezvény, a Royal Ascot középpontjában is a divat áll, ezen felül is leginkább a kalapok, melyeket a hagyomány szerin azért kell viselni, mert illetlenségnek számít a monarcha társaságában fejfedő nélkül mutatkozni.
Ha pedig már kalapok, itt is előtérbe kerül a luxus és extravagancia, a résztvevők közötti verseny ugyanis magasabbnál magasabb áru és persze különlegesebbnél különlegesebb fejfedőket eredményez. Viszont bárki bármilyen extra kalapot visel, mindig a királynőé a legfontosabb. A királynő királynő marad még a leggazdagabb környezetben is. Bármilyen évet is írunk
Bálszezon
Hasonlóan több évszázados jelentőségű a bálszezon is, mely máig a társadalmi élet egyik legkiemelkedőbb időszaka. Az Anna bálba 55 ezer forintért vehetünk részt, bár a díszterem elé csak 70 ezer forintért állhatunk. A 19 században a rengeteg fürdési szezonnyitóként is szolgáló bál közül ez lett a legfontosabb. Minden fontos arisztokrata részt vett rajtuk, olyan hírességekkel, mint Vörösmarty Mihály, Jókai Mór vagy Blaha Lujza.
A bécsi Operabál történelme 1877-re nyúlik vissza. A jegyek körülbelül 90 ezer és 120 ezer forint között mozognak. A magyarországi Operabál szintén komoly múltra tekint vissza, bár egy ideje más-más nevekkel tartják meg. 2015-ben például a Faust bál helyettesítette a társadalmilag kiemelkedő rendezvényt. A jegyek felkúszhatnak akár 200 ezer forintig is.
Ezeknél a báloknál jól láthatjuk, hogy a pénz nem elég ahhoz, hogy a felsőbb osztály tagjai legyünk. Belépő vásárolható a legtöbb eseményre, ám az már problémásabb, hogy vajon otthon is érezzük-e magunkat ezeken a rendezvényeken. Mit viselünk? Hogy étkezünk? Hogy beszélünk? Miről? Mennyire ismerjük a társaságot? Hogyan képviseljük magunkat?
A pénz nem elég
A pénz számít, de nem elég ahhoz, hogy részt vegyünk egy rendezvényen. A legfelsőbb rétegek máig tartó zártáságát jól példázza az 1954 óta két évente, a New York-i Waldorf Astoria Hotelben megtartott Nemzetközi Első Bálozó Est (International Debutante Ball), melyen a felsőosztályba tartozó családok fiatal lányai mutatkoznak be a felsőosztálybeli társadalom tagjai előtt.
A bálon csak meghívásos alapon lehet részt venni. A bemutatkozó lányokat általában két ember kíséri: egy katonai kadét és egy civil, akik meghívás útján kerülhetnek be a rendezvényre. De nem egyszerű első bálozóként sem bekerülni a rendezvénybe – vagy egy előző lány vagy annak szüleinek ajánlása szükséges hozzá. A végső döntést, hogy ki jelenhet meg, az alapító, Beatrice Joyce unokatestvére, Margaret Hedberg hozza meg.
A Nemzetköz Első Bálozó Est a világ egyik legrangosabb rendezvényének minősül, a lányok és kísérőik a világ minden tájáról érkeznek, hogy a világ legjelentősebb sarjaiként megismerjék egymást és a Föld legjelentősebb embereit, akiknek hatalmát egyszer megörökölhetik. A rendezvényen állandó vendégek diplomaták, nagykövetek, kormányzók vagy az elnök lányai.
Hol vegyünk magánrepülőt?
Nem lenne igaz, ha csak a bulikban keresnénk a luxusszimbólumokat. Hiszen nem csak a partik és bálok nyújtanak szórakozási lehetőséget. Népszerűek napjainkban a luxuskiállítások és vásárok is. Míg a középréteg középkategóriás bor- és süteményfesztiválokra, illetve esküvő-expókra jár, a gazdagabb réteg fantáziáját egészen más dolgok izgatják.
A németországi Baselworld – melynek történelme 1917-ig nyúlik vissza – luxuskiállításon például a milliós órák és ékszerek legújabb felhozatal tekinthető és vásárolható meg. A Top Margues pedig ezen felül autókat és hajókat is bemutat, hiszen milyen az élet egy jó yacht nélkül. Ugyanerre a koncepcióra épül a China Rendez-Vous is, ahol ha úgy hozza a sors, legújabb magánrepülőnket is megvásárolhatjuk. Csak bírjuk kivárni.
A történelem során a luxus mindig a legfelsőbb réteg privilégiuma volt, még ha annak összetétele korszakról korszakra változott is. Bár a középréteg mindig közelebb és közelebb került a luxustermékekhez, és szép lassan alapvető lett az autó, a mulatozás és a pezsgőfogyasztás, a gazdagok mindig magasabbra tehették a mércét, újabb és újabb világokat teremtve, védve és élvezve izolált köreiket. Mindig volt az a pénz. És naivak vagyunk, ha azt hisszük, hogy nem lesz meg mindig az a pénz.
