Csak hatezer szavazattal, de végül legyőzték az idei év fája versenyben a magyar versenyzőt, a tatai nagy platánt. Egy focipálya közepén álló észt tölgy nyert.
Szoros versenyben, de csak második lett végül a tatai nagy platán a nemzetközi Év Fája versenyen, ahol február hónap folyamán összesen kétszázezren szavaztak a benevezett fákra.
A győztes az idén Észtország fája lett, közel 60 ezer szavazattal, a második helyet a magyarországi tatai nagy platán nyerte el mintegy hatezer szavazattal lemaradva, a harmadik pedig Remolinar nagyszerű fekete nyárfája lett Spanyolországból, majdnem 14 ezer szavazattal.
Az idén már tizennégy ország vett részt a versenyben, amelyhez újonnan csatlakozott Anglia, Belgium, Észtország és Spanyolország. Magyarországot a tatai platánfa képviselte, mely 2014-ben győzött az Ökotárs által szervezett magyarországi év fája versenyen, ezután nevezték be az ország képviseletében a nemzetközi mezőnybe.
A fákra február 1. és 28. között az interneten lehetett szavazni. Az ünnepélyes díjátadó április 22-én a brüsszeli Európa Parlamentben lesz.
Az Európai Év Fája verseny célja, hogy megmutassa a fák kulturális és természeti értékét, melyeket becsülnünk és óvnunk kell. Más versenyektől eltérően itt nem a fák szépsége, mérete vagy kora fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk az emberekkel. A versenybe ugyanis olyan fákat lehetett nevezni, melyek fontosak a körülöttük élő közösségeknek: találkozási pontot kínálnak, történetek kapcsolódnak hozzájuk.
Magyar fák már korábban is komoly helyezéseket értek el az Európai Év Fája versenyeken. 2012-ben egy Somogy megyei öreg hárs győzött a szavazáson, 2013-ban pedig az egri termálfürdő területén élő 250 éves platán nyert. Tavaly a gödöllői óriás vadkörtefa második helyezett lett egy bulgáriai szilfa mögött.