Az egészséges és boldog felnőttkor csak annak hullik az ölébe, akinek egészséges és boldog gyerekkora volt, ez derül ki Feldmár András legújabb tanácsadó könyvéből. A Hogyan lesz a gyerekből felnőtt? című útmutató végül is minden szülőnek szól, hiszen ki ne szeretné, hogy gyermeke felnőttként harmonikus életet éljen. Emellett érdemes azoknak kézbe venni a kötetet, akik saját felnőttéválásukkal nincsenek megelégedve. Vagy azért, mert gyerekként nem kaptak jó mintát, vagy mert nem akarnak felelősséget vállalni, se magukért, se másokért.

Összeszedtünk négy tanácsot, ami segíthet.

Feldmár arra a kérdésre, hogy meg kell-e találni az embernek a hivatását, ahhoz, hogy boldog legyen, egyértelműen igennel válaszolt. Freudot idézve egyetért azzal, hogy csak annak nincs szüksége terápiára, aki szeret és dolgozik. Ez az élet lényege, szerinte a legtöbben azért szenvednek, mert nem élvezik a szerelmet és a munkát. Ehhez viszont elszántnak kell lenni és addig keresni, amíg meg nem találja az ember az igazit. „Kénytelen vagy addig próbálkozni, amíg csak a legnagyobb meglepetésedre nem találsz valami olyanra, amit nem akarsz abbahagyni”.

A legtöbben internalizálják a szülőket magukban, és azt is észrevesszük magunkon, hogy ugyanazokat a mintákat követjük. Feldmár szerint ez nem eleve elrendelt állapot, és saját döntése mindenkinek, hogy elszakadjon a szüleitől örökölt szokásaitól. Feldmár azt tanácsolja, hogy írjunk listát a szokásainkról, és vizsgáljuk meg, hogy melyeket vettük át akaratlanul anyánktól, vagy apánktól, és csak azokat tartsuk meg, amelyeket hasznosnak találunk. És hogyan lehet eldobni a rosszakat? Meg kell figyelni magunkat akkor, amikor úgy cselekszünk, ahogy szüleink, és állítsuk meg, vagy változtassuk meg a viselkedést.

Akármennyire kényelmetlen is a gondolat, a felnőttség a felelősségvállalást jelent. Ha nem szeretnénk és nem tudunk ígérni és azt be is tartani, akkor Feldmár szerint elemi típusuak vagyunk, olyan, mint a szél. Régen a férfiak jellemzője az volt, hogy tiszteletreméltóak: állták a szavukat. „Az emberek képesek lazítani annak a társaságában, akit úgy ismernek, hogy kimondja, amit gondol, és amit mond, azt komolyan mondja”. De manapság ez ritka.

Feldmár sokat foglalkozik a megszégyenítéssel, akár családon belül, akár a külvilágban. A pszichiáter szerint ez az egyik legfőbb bűn a gyerek-szülő, és az egymás közötti kapcsolatokban. De amint védelmére kelünk annak, akit bántanak, segítünk, hogy megértse, nem helyes, hogy megszégyenítették. Feldmár ismeretlenül is odamegy olyan szülőhöz az utcán, aki megszégyeníti a gyerekét. „Még ha el is kerget az apa, legalább a gyereknek lesz egy élménye arról, hogy egy idegen megpróbálta megvédeni, és ezzel megmutattam neki, vannak férfiak, akik nem olyanok, mint az ő apukája.”