Van, hogy az ember egy mezei ruhadarabtól válik féltékennyé: a vörös kihívó, ezért annak viselője sokakban kelt ellenérzéseket, egy új kutatás szerint ráadásul nem is alaptalanul - írja a Spiegel.
A vörös ruha szinte kivétel nélkül lényegesen vonzóbbá teszi a nőket a férfiak szemében, ennek köszönhetően egyben kiélezi a rivalizálásból eredő konfliktusokat - derül ki egy, a New Yorki-i Rochester Egyetemen készült tanulmányból. Az Andrew Elliot jegyezte kísérlet során többek között 660, különböző etnikumhoz tartozó 18-65 év közti nőnek kellett egy vörös majd fehér ruhát viselő nő fotója közül kiválasztani, melyik verziót tartják szimpatikusabbnak. A tesztalanyoknak ezután olyan kérdéseket tettek fel mint, hogy mit éreznének, amennyiben az ellenszenvesebb nőt bemutatnák aktuális párjuknak.
A kapott válaszokból kiderül, a nők többsége alanyi jogon gyanakodva néz vörös ruhás társaira és nem szívesen hagyná párját kettesben egy ilyen hölggyel. A helyzet pikantériája, hogy az ugyanezen kutatás során begyűjtőtt online kérdőivek adatai szerint a vörös színt gyakran magukra csempésző nők valóban könnyebben szocializálódnak és rugalmasabban kezelik a monogám párkapcsolatok szabályrendszerét is, így a színjelzés akár hiteles figyelmeztetésnek is bizonyulhat.