Betört az Ebola Guinea fővárosába, már négy beteg van
Guinea fővárosában, Conakryban is vannak már bizonyítottan Ebola-fertőzöttek. Az afrikai ország egészségügyi minisztere csütörtökön négy megbetegedést jelentett be. A fertőzötteket elkülönítették egy kórházban, a családjuk is karanténba került.
A négy betegnél a laboratóriumi vizsgálatok igazolták az Ebola-vírus jelenlétét. Testvérekről van szó, akik a vírust valószínűleg bátyjuktól kapták el, aki már meg is halt. Az idős férfi előzőleg Guinea középső részén járt, és ott kaphatta el a kórt.
Conakry 2 milliós város. A kór nagyon erősen fertőző és nincs ellene orvosság. A guineai egészségügyi minisztérium szombaton közölte, hogy február 9-én, vidéken jegyezték fel az első megbetegedéseket az országban, és azóta csaknem száz esetet regisztráltak. A betegek közül szerdáig 63-an haltak meg.
A vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték. Azóta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 15 Ebola-járvány pusztított Afrikában, és a betegség összesen több mint 1300 halottat követelt.