Tíz éve kezdett borászkodni, aki járt már valaha a hatalmas sziklákkal körülvett egri pincében, valószínűleg visszatérő vendége lesz. De ki áll Pati, a Hazug mókus és a Szántásban lapuló pocok mögött? Hogy készült a Nem lát, nem hall, nem beszél nevű bor? Ifjabb Bolyki Jánossal, alias "Bolykijanival" beszélgettünk a magyar bor esélyeiről, a pincénél rendezett bulikról, és hogy milyen kalandokkal jár siket gyerekekkel szüretelni.
hvg.hu: A minap Budapesten tartott borkóstolót, de azt mondta, ilyet még soha nem csinált. Hogy értette ezt?
Bolyki János: Ilyen típusú bemutatót nem vezettem még le. Egy borvacsorán öt étel van, öt borral, a mostani annyiból volt más, hogy 2003-tól 2011-ig kóstoltuk a bikavéreket. Lényegében az eddig munkásságomon tekintettünk végig ezen a boron keresztül. Olyanok is előkerültek, amiket már nagyon régen nem kóstoltam, egyszerűen azért, mert nekem már nincs abból az évjáratból.
hvg.hu: És milyen volt az összkép?
B. J.: Először is nagyon izgalmas volt sorban megfigyelni ezeket a bikavéreket, és látni az évjárati különbségeket közöttük. Aztán voltak olyan borok, amikkel jó volt újra találkozni. A 2003-as például igazi meglepetés volt. Ez volt az első vörösborom, Bordeaux-ban még érmet is nyertem vele, és megdöbbentett, hogy milyen jól tartja magát. Már több mint tízéves, de még mindig sok évjáratot megver.
hvg.hu: A Gepárd és űrhajó nevű helyen tartották a kóstolót, ez az ön étterme?
B. J.: Nem, én csak a névadó vagyok, de azért követem a sorsát. Tavaly novemberben volt kétéves a hely, és azt hiszem, hogy kezd beérni. Én nagyon elégedett vagyok vele, akkor is szívesen eszem itt, ha épp nem munka miatt jövök, mert a konyha is jó, a kiszolgálás is. Persze kevés lenne, ha ezt csak én mondanám, de úgy tűnik, hogy a közönség is kezdi megszeretni. Személy szerint is kapok pozitív visszajelzéseket, tavaly pedig a Bolyki borkóstolót már két este kellett megrendezni, mert annyian akartak eljönni. Ennél aligha kell jobb visszajelzés.
hvg.hu: Mikor lett ekkora az érdeklődés a Bolyki-borok iránt?
B. J.: Nyilván ez egy folyamat, de ha konkrét dátumot kéne mondanom, akkor úgy 2008 év vége felé volt az a fordulópont, amikortól hatványozottabb érdeklődés kísérte már a boraimat. Mostanra pedig, elmondhatom, hogy Magyarországon és külföldön is ott vannak a legjobb éttermek borlapjain, ami nagyon jóleső érzés. Végső soron ezért csinálom. Ezért is.
hvg.hu: Van közönségkedvenc a borok között?
B. J.: Az Indián nyár, elsősorban azért, mert ez egy nagyon jó ár-érték arányú bor, ezért elég sok helyen ott van, és szeretik is szerencsére. Nyilván úgy vagyok vele én is, hogy nem csak Indián nyarat szeretnék csinálni, hanem komolyabb borokat is. De lehet, hogy ezzel a borommal felkeltem az emberek érdeklődését a többi iránt, és akkor már esetleg eljönnek a pincébe, beindul egy folyamat.
hvg.hu: Ha már az ár-érték arányt említette, ez mennyire van ma a helyén a magyar borpiacon?
B. J.: Egyrészt azt gondolom, hogy sok bort túláraznak ma Magyarországon. Másrészt, ha egy borász el tudja adni a borát azon az áron, akkor miért ne tenné? Minden bor annyit ér, amennyiért el lehet adni. Ha a minősége miatt kelendő, akkor amiatt, ha pedig a brand adja el, akkor amiatt.
hvg.hu: Maradva a hazai viszonyoknál, hogy látja, mi az, amiben a magyar borászok, vagy akár egy magyar borvidék igazán jó?
B. J.: Az mindenképp javára írandó ennek a közösségnek, hogy összetartó és segítőkész, nekem legalábbis még nem volt rossz tapasztalatom. Most például, hogy hárslevelűt is készítettem, Szepsy Istvánhoz fordultam tanácsért, mert ebben a tokajiak mégis rutinosabbak. Ami tágabb értelemben véve a borászatot illeti: Magyarországnak remek adottságai vannak a borkészítéshez, csak fel kell ismerni, hogy az egyes dűlőkben milyen lehetőségek vannak, és azokból kihozni a legjobbat. Ez azonban egy nagyon időigényes folyamat, a legtöbb termőterületről ugyanis még mindig csak sejtjük, hogy melyik az a szőlő, ami ott a legjobb formáját tudja nyújtani. Persze van, ami már eldőlt, de azért jobbára még mindig csak kísérletezünk. Franciaországban ennek több száz éves hagyománya van, hát körülbelül ennyi időre lesz szükségünk nekünk is. A jó hír az, hogy elindultunk ezen az úton.
hvg.hu: És mi az, amiben le vagyunk maradva?
B. J.: Kommunikációban, reklámban, abban, hogy mindenfelé hirdessük a jó minőségű borainkat. A piac ugyanis egyre inkább az új területek iránt érdeklődik, és igen, nekik Magyarország még nagyon is új. Heston Blumenthal és Gordon Ramsey Michelin-csillagos éttermeiben például óriási sikere volt azoknak a boroknak, amiket kivittünk, noha nem is nagyon hallottak még magyar borvidékről, az egriről meg pláne nem. Pedig tudtunk olyat mutatni nekik, amit később a borlapjukra is felvettek. A kellő minőség megvan, már csak a marketinget kell mögé rakni.
hvg.hu: Korábban beszélt a márka jelentőségéről, a „Bolykijani brand” kiépítése például tudatos volt?
B. J.: Részben igen, és ebben nagyon nagy szerepe van Ipacs Géza grafikusnak, aki egyrészt megtervezte a címkéket, másrészt pedig megírta a kísérőszövegeket a borokhoz, amik szintén hozzájárultak ahhoz a sajátos hangulathoz, ami a Bolyki-borokat és velük együtt engem is jellemez. Géza nagyon jól ismer, ismeri a habitusomat, az előadásmódomat, és a borok küllemét is ehhez alakította. De ennél nagyobb háttérmunka nincs a dologban. Talán érdekes a pince, talán jók a borok, és jó hangulatúak a rendezvények, és ettől működik az egész.
hvg.hu: Az nem „talán”, hogy jók a rendezvények, hiszen már akkor is sokan voltak a bulijaikon, mikor koncert nem volt, „csak” a szabadtéri borozás. Mára Eger egyik legjobb bulihelyévé vált a pince, fellép a Carbonfools, a Punnany Massif, az Irie Maffia...
B. J.: Ebben, azt hiszem, elsősorban a környezet játszott szerepet. Az, hogy el lehet jönni egy különleges pincébe, ahol egyedi környezetet biztosítunk a borkóstoláshoz, már önmagában is csalogatja az embereket. Aztán ott van a társaság is, mert nem mindegy, hogy kikkel töltesz egy egész estét, és szerencsére tényleg igényes egri fiatalok jönnek el ilyenkor hozzánk. Illetve, most már nem csak egriek, mert a legutóbbi rendezvényekre már az ország minden tájáról jöttek vendégek. Házigazdaként persze mindig van drukk az emberben, de ilyenkor én is megtalálom a lehetőséget, hogy megigyak pár pohár bort, és már nincs is semmi baj (nevet).
hvg.hu: Miiért kezdte el programokkal felturbózni ezeket az összejöveteleket?
B. J.: Amikor először megszerveztem egy jótékonysági napot, még elég szolid volt a hangulat, és akkor kezdtünk el azon gondolkodni, hogy ha színesítenénk a programot, akkor talán az érdeklődés is nagyobb lenne. Így hát a következő alkalommal már próbáltunk fellépőket is hívni, és többen is jöttek el, ami azt mutatta, hogy érdemes ebbe az irányba elindulni. S akár fesztiváljellegű rendezvényekben gondolkodni, hiszen a hely abszolút alkalmas rá. Tavaly még egy-, maximum kétnapos bulikat tartottunk koncertekkel, de idén szeretnénk megcsinálni egy négynapos igazi fesztivált is. Az eddigiek alapján az a benyomásom, hogy igény lenne rá.
hvg.hu: A jótékonysági árverései iránt például mekkora az érdeklődés? Egyáltalán mennyire könnyű ma jótékonykodni?
B. J.: Borzasztóan nehéz. Itt van például a licitálás. Eljönnek azok a nagyon jómódú emberek, akiknek körülbelül akkora súlyú döntés, hogy licitáljanak-e ezekre az egyébként igen komoly tételekre, mint másnak, hogy vegyen-e egy gombóc fagyit vagy sem, és alig van licitálási kedv. Én meg ott állok a színpadon, és néha már úgy érzem, mintha magam tartanám a markom, hogy adjanak nekem könyöradományt, pedig nem erről van szó, ezt a pénzt nem nekem gyűjtjük. Idén az árverést magát talán már meg sem rendezem, hanem a jegybevételt fordítom jótékony célra.
hvg.hu: Miért van, hogy épp azok nem segítenek, akik tudnának?
B. J.: Szerintem embere válogatja, hogy ki ad és ki nem. Nem gondolom, hogy lehetne általánosítani ebben a kérdésben. Én magam is ismerek olyan brókert például, aki ilyen alkalmakkor mindenre képes licitálni. Nyilván a jómódú emberek inkább megtehetnék, hogy segítsenek, de még sincs köztük annyival több adakozó, amennyivel több lehetne. Én magam azt gondolom, hogy nagyon jó érzés adni. Ha már úgy alakult az életem, hogy jó családba születtem, a szüleim támogattak, akkor miért ne segítenék másoknak? Főleg, hogy ez óriási örömet okoz. Egy ideje már támogatom Böjte Csaba legkisebb torockói gyermekotthonát, mikor milyen formában, és tavaly egy hétig nálam táboroztak a gyerekek. Nyilván a meglévő kapcsolataimnak köszönhetően elvittem őket strandra, cirkuszba, moziba, ahova csak tudtam, és hiába volt mozgalmas hét, mégis teljesen feltöltött, és nagyon sokat adott a velük töltött idő. Ezért érdemes ezt az egészet csinálni.
hvg.hu: Mi volt egyébként az első ilyen jótékonysági akciója?
B. J.: Nem tudom, mennyire lehet ezt akciónak nevezni, de 2006-ban az egri siketek iskolájából megkerestek, hogy 14-15 éves gyerekek eljöhetnének-e hozzám a szőlőbe szüretelni, ami nekik egyúttal afféle osztálykirándulás is lenne. Nem volt egyszerű két nap egyébként, mert volt olyan gyerek, akit az erdőből kellett visszahozni, de azt hiszem, jól érezték magukat, és én is örültem, hogy jöttek. Aztán a szőlőt, amit leszedtek teljesen külön kezeltem a többitől, és elkészítettük a Nem lát, nem hall, nem beszél nevű bort, aminek a bevételéből játszóteret építettünk a siketek intézetének az udvarán. Később megismerkedtem Balogh Szabolccsal, aki egy testileg súlyosan, értelmileg kevésbé sérült fiatalember, és közösen létrehoztunk egy alapítványt, amit ezeknek a jótékonysági árveréseknek a bevételéből próbálunk fenntartani. Ez hol így, hol úgy sikerül, remélem idén nagy lesz iránta az érdeklődés.
hvg.hu: Szabolccsal, hogy ismerkedett meg?
B. J.: Meséltek róla, hogy jótékonysági bált szervez az autisták megsegítésére, ami annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy megkerestem. Ő pedig büszkén mesélte, hogy negyvenhétezer forintot gyűjtöttek össze, amiből rámpát építettek az autista intézet elé, hogy kerekesszékkel is be lehessen jutni az épületbe. Amiatt viszont csalódott volt, hogy ennyi pénzből még mindig nem lehet megvalósítani az álmát, ami egy, a fogyatékkal élőket támogató alapítvány lenne. Így kezdődött a mi együttműködésünk. A tavalyi árverés bevétele például arra sem lett volna elég, hogy az esemény költségeit fedezze, nem még egy alapítványt fenntartani, de egyrészt remélem, hogy idén többen jönnek, és így mi is többel tudjuk majd támogatni Szabolcsékat. Másrészt meg, ahogy korábban mondtam: adni azoknak, akiknek nincs, segíteni ott, ahol szükség van rá, nagyon jó érzés. Ezért érdemes csinálni.