Stroke: azzal segítünk a legtöbbet, ha azonnal mentőt hívunk
Magyarországon évente 42 ezer új szélütéses esetet regisztrálnak: a betegség leggyakoribb tünetei közé tartozik az egyik oldali végtag gyengesége, a száj félrehúzódása és a beszéd zavara. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke kedden, a stroke világnapon újra felhívta a figyelmet arra, hogy a tünetek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni, mert a kezelést 3 órán belül meg kell kezdeni. Az országban 37 olyan kórház, úgynevezett stroke központ van, amelyek felkészültek a stroke-os betegek fogadására.
A stroke kialakulásának kockázatát növelő tényezők két csoportra oszthatók: a kockázati betegségek a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a szívritmuszavar, míg az életmódbeli tényezők közé tartozik a dohányzás, a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód. Magyarországon az összes stroke eset 10 százaléka 50 éves kor alatt jelentkezik, 27 százaléka pedig 60 éves kor alatt.
Az 1970-es években körülbelül egyforma volt a stroke okozta halálozás Ausztriában és Magyarországon. Ezután Ausztriában csökkent, míg Magyarországon 1980-ig emelkedett ez az arány: 100 ezer lakosra egy évben 240 stroke haláleset jutott. Azóta csökkenés figyelhető meg Magyarországon is, bár míg hazánkban félóránként, Ausztriában másfél óránként hal meg valaki stroke miatt.
Egy évvel a stroke után a betegek harmada már nem él, harmaduk maradvány tünetekkel, mások segítségével tud élni, harmaduk pedig vissza tud térni a munkába – mondta Bereczki Dániel.
Az elnök kitért arra is, hogy a Ne késlekedj kampány eredményeként évente 30 százalékkal nőtt a vérrögoldó kezelések száma. Azt mondta: nagyon fontos a felvilágosítás, hiszen a sikeres kezelések feltétele, hogy az emberek felismerjék a stroke tüneteit, és tisztában legyenek azzal, hogy ilyenkor azonnal mentőt kell hívni.
A szélütés az agy vérellátási zavara következtében létrejövő működészavar, amely maradandó károsodásokat vagy halált okozhat. Alapvetően két formája ismert: az agyi infarktusnál az adott agyterület nem kap elégséges vért a funkciók ellátásához, ez az esetek nagyjából 80 százalékában fordul elő. A másik az agyvérzés, amikor vér lép ki az érpályából és roncsolódik az agyállomány.
A világnapot 2005-ben rendezték meg először az előző évi stroke világkongresszus (Vancouver, Kanada) határozatára. A betegség elnevezése az ütés, csapás szóból ered, amely a betegség kezdetére, a hirtelen kialakuló tünetekre utal.