Figyelmeztették a Tunéziába utazó magyarokat
Fokozott éberségre kéri a Tunéziában tartózkodó magyarokat a Külügyminisztérium, egyúttal arra figyelmeztetnek, ne szervezzenek egyéni utazást az országban.
A tárca konzuli szolgálatának honlapján kedden közzétett figyelmeztetésben emlékeztettek arra, hogy a tunéziai hadsereg a terrorfenyegetettség növekedése miatt október elején újabb jelentős létszámú erőket vezényelt az ország déli, Líbiával határos vidékére, ezúttal a Medenine kormányzóságba. Emellett folyamatosan erősíti a határ menti, katonai ellenőrzés alatt álló úgynevezett pufferzónákat.
Dzserba és Dzsardzsísz közvetlen üdülőövezete továbbra is jól védett, viszont azon kívül Medenine tartomány más körzeteibe a továbbiakban az egyéni utak mellett a szervezett utazásokat sem javasolják. A Dzserba szigetén üdülőktől fokozott óvatosságot kérnek.
A konzuli szolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hónapban végrehajtott terrorakciókat követően államfői dekrétummal múlt pénteken zárt katonai műveleti területté nyilvánították az ország egyes régióit, ahol terrorista akciók lehetnek.
Mindezekre tekintettel a tunéziai tartózkodás továbbra is fokozott éberséget igényel a magyar állampolgárok részéről. A konzuli szolgálat kéri, hogy ne szervezzenek egyéni utazást, különösen az országnak a szervezett turizmusközpontjaitól, a Tunisztól Djerba szigetéig terjedő tengerparti övezettől távolabb eső vidékeire, mert ezzel biztonságukat, testi épségüket veszélyeztetik.
Az észak-afrikai országban a 2011. januári forradalom óta bizonytalanság uralkodik, egymást követik a politikai válságok. Múlt pénteken megkezdődött a nemzeti párbeszéd a tunéziai kormánypárt, az iszlamista en-Nahda és az ellenzék között. A zárt ajtók mögött kezdődött tárgyalás célja egy átmeneti kormány felállítása, új alkotmány elfogadása és az országban hónapok óta tartó politikai válság megoldására hivatott választások megszervezése.