2013. október. 09. 17:41 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 09. 18:17 Plázs

Figyelmeztették a Tunéziába induló magyarokat

A Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a Tunéziába készülő magyarokat, hogy ne szervezzenek egyéni utazást, különösen az országnak a szervezett turizmus központjaitól távolabb eső vidékeire, mert ezzel biztonságukat, testi épségüket veszélyeztetik.

A konzuli szolgálat honlapján szerdán megjelent figyelmeztetésben emlékeztettek arra, hogy a tunéziai hadsereg a terrorfenyegetettség növekedése miatt hétfőtől újabb jelentős létszámú erőket vezényelt az ország déli, Líbiával határos vidékére, ezúttal a Medenine kormányzóságba. Emellett folyamatosan erősíti a határ menti, katonai ellenőrzés alatt álló úgynevezett pufferzónákat.

Dzserba és Dzsardzsísz közvetlen üdülőövezete továbbra is jól védett, viszont azon kívül Medenine tartomány más körzeteibe a továbbiakban az egyéni utak mellett a szervezett utazásokat sem javasolják. A Dzserba szigetén üdülőktől fokozott óvatosságot kérnek.

A konzuli szolgálat hangsúlyozta, a tunéziai tartózkodás továbbra is fokozott figyelmet igényel a magyar állampolgárok részéről. Szervezett program keretében Tozeur régió felkereshető.

Szombaton megállapodott a Tunéziában kormányzó en-Nahda iszlamista párt és a világi ellenzék a belpolitikai patthelyzet feloldását célzó lépésekről. Az egyezség értelmében a hét végére kijelölnek egy független miniszterelnököt, akinek két hete lesz a kormány megalakítására. Ezt követően, október végén lemond az en-Nahda vezette kormány. Az észak-afrikai országban a 2011. januári forradalom óta bizonytalanság uralkodik, egymást követik a politikai válságok.