Újabb kórházak kerülnek az államhoz
Augusztus elsejétől újabb három, eddig gazdasági társaságként működő kórház lesz költségvetési intézmény - közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szerdán az MTI-vel. A munkavállalókat továbbfoglalkoztatják.
A közlés szerint a gyöngyösi Bugát Pál Kórház, a Nagyatádi Városi Kórház és Rendelőintézet, és az ózdi Almási Balogh Pál Kórház működik majd állami intézményként a továbbiakban.
A GYEMSZI tájékoztatása szerint a korábban gazdasági társasági formában működő szolgáltatók feladatait az újonnan létrehozott költségvetési szervezetek látják el, amelyek átvették a gazdasági társaságoktól a szükséges eszközöket, illetve az átvilágítást követően átveszik a kórházak működéséhez kapcsolódó szállítói szerződéseket és szállítói kötelezettségeket.
A gazdasági társaságokban foglalkoztatott munkavállalókat - a dolgozók írásbeli hozzájárulását követően - az új intézmények továbbra is foglalkoztatják.
Közölték továbbá azt is, hogy a három intézményben dolgozó közalkalmazottak alapilletménye, illetménykiegészítése és a rendszeres pótlékainak együttes összege nem lehet alacsonyabb az idén július 15-én érvényes, jogszabály, kollektív szerződés és munkaszerződés alapján járó alapbér és rendszeres bérpótlékok együttes összegénél.
Besorolásuknál érvényesül a jogfolytonosság, tehát a gazdasági társasági formában eltöltött munkaviszonyuk is közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időnek számít.
Az átvett gazdasági társaságokban foglalkoztatott egészségügyi dolgozók az ágazati béremelésre is jogosulttá válnak 2013. szeptember 1-jétől. Azok, akik az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartoznak és az idén július 15-én foglalkoztatottak voltak, a 2012. január 1-je és 2013. augusztus 31-e közötti időszakra eseti kereset-kiegészítésben részesülnek.