2013. július. 15. 20:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 15. 20:42 Plázs

A kromoszómák állhatnak a cukorbetegek rákhajlama mögött

Kromoszóma-rendellenességek magyarázhatják a kettes típusú cukorbetegeknél a daganatos betegségek nagyobb kockázatát egy francia-brit tanulmány szerint, amely a Nature Genetics című szakfolyóiratban jelent meg.

A gyakrabban előforduló 2-es típusú diabétesz gyorsítja az öregedést, és korábban is tudott volt, hogy köze van a hematológiai daganatos megbetegedések – például a leukémia és a nyirokmirigyrák – magasabb kockázatához, csak a jelenség magyarázatát nem ismerték.

A francia, brit és katari tudósokból álló csoport 7437 ötven évnél idősebb ember vér DNS-ét vizsgálta meg. Közülük 2208 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A szakemberek kimutatták, hogy bizonyos kromoszóma-rendellenességek – többszörös fejlődési rendellenességek (MCA) - lehetnek a magyarázat.

Ezek a rendellenességek a kromoszóma nagy részét – súlyosabb esetben az összességét – érintik, és az idősek vér-, illetve nyálsejtjeinek DNS-ében jelennek meg. Fiataloknál igen ritkák, de a 70 évesnél idősebbek 2 százalékát érintik, akiknél tízszeresére növelik a daganatos betegségek, mindenekelőtt a hematológiai betegségek kockázatát.

A kutatók kimutatták, hogy a többszörös fejlődési rendellenességek előfordulása négyszer magasabb volt a 2-es típusú diabéteszben szenvedőknél, mint a kontrollcsoportnál. A rendellenességektől szenvedő cukorbetegeknél sokkal több volt az érrendszeri szövődmény (a szemben, a vesében és a szívben), mint az MCA-tól mentes diabéteszes pacienseknél.

"Feltettük magunknak a kérdést: az idős kor mellett a 2-es típusú diabétesz is okozza-e az MCA típusú kromoszóma-rendellenességek megjelenését a vérsejtekben?" – mondta el a kutatást koordináló Philippe Froguel professzor, a francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) genomikus és anyagcsere-betegségek laboratóriumának és a londoni Imperial College-nek is a munkatársa, aki a Francia Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet (INSERM), a párizsi Közjóléti Intézmények és Kórházak (AP-HP), valamint a párizsi Didrot és Paris-Sud egyetemek munkatársaival közösen végezte a kutatást.

A professzor szerint a kutatásnak jelentős klinikai hatása lehet, egyebek mellett a premalignus vagy daganatmegelőző állapot feltárásában egyes cukorbetegeknél. "Ez utóbbiakat így már a leukémia első jeleinek megjelenésekor kezelni lehet enyhébb kemoterápiás szerekkel" – mondta.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint világszerte 347 millió ember szenved cukorbetegségben, a glükózszintnek a vérben való rendellenes emelkedése által megnyilvánuló anyagcserezavarban. Több mint 90 százalékuk a 2-es típusú cukorbetegség áldozata, amely többnyire a felnőttkorban jelenik meg, és általában a túlsúlyosság és a mozgásszegény életmód következménye.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.