2013. május. 30. 20:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 30. 20:34 Plázs

Magyarok ezrei halnak meg a füsttől, pedig nem is dohányoznak

A személyenkénti cigarettafogyasztás Magyarországon duplája a világátlagnak, vagyis fejenként meghaladja az évi háromezer szálat - hívta fel a figyelmet a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) a pénteki dohányzásmentes világnap alkalmából.

Statisztikai adatok szerint Magyarországon évente 35 ezer ember veszíti életét dohányzással összefüggő betegségek következtében, ez a szám az éves halálesetek mintegy húsz százalékát teszi ki. Közel 2500 azon passzív dohányosok száma, akiket mások cigarettafüstje öl meg. 

A dohányzás korunk legelterjedtebb szenvedélybetegsége. A kardiológusoknak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 151 ország adatait tekintve a serdülőkorú lányok mintegy 7, míg a fiúk nagyjából 12 százaléka hódol e káros szenvedélynek.

A fiatalok is egyre többen váltak, illetve válnak a dohányzás rabjaivá: minden ötödik tízéves már elszívta az első cigarettáját. A 13 évesek között 50 százalékos az arány, 10 kezdő középiskolásból pedig 7 már cigarettázott. 

A dohányosoknál sokkal magasabb a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata, hiszen a dohányzás következtében a szívet tápláló koszorúereken úgynevezett plakkok képződnek, melyek előbb szűkítik, majd később elzárják az ereket: ez a szívinfarktus melegágya.

A plakkok egy része ráadásul hirtelen, minden figyelmeztető tünet nélkül koszorúér-elzáródást, a betegek harmadánál pedig hirtelen szívhalált okozhat - idézi Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökét a szervezet közleménye.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.