Megelégelte az őt ért támadásokat Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, s úgy döntött: megválik sokat támadott méregdrága, márkás táskájától – írja a Blikk.
Napok óta kering az interneten egy fotó, mely Rogán Antalt ábrázolja a parlamentben, ahogy éppen pakol méregdrága, márkás táskájából. A képhez felirat is tartozik, melyben összeadják a politikus táskájának, órájának árát.
Rogánt évekkel ezelőtt fotóztak le a parlamentben egy Louis Vuitton hátizsákkal, azóta számtalan internetes mém született a témában. A Blikknek elárulta, hogy az egyik aukciós internetes portálon árverezi el az ominózus táskát.
"Még 2009-ben az interneten vettem a táskát. Az árára nem emlékszem, a feleségem, Cecília 80 ezer forintért hirdette most meg" – mondta a lapnak Rogán. (Találtunk a neten egy ilyen táskát, 82 ezerért hirdették meg. Rogán Cecília eladó megjelöléssel - a szerk.)
"Remélem, minél többet kapok érte, mert a pénzt egy gyermekét egyedül nevelő V. kerületi édesanyának adom, aki sok százezres tartozást halmozott fel, s kilakoltatás fenyegeti" – tette hozzá.
A Louis Vuitton hátitáska a divatmárka internetes boltjában 1840 dollárba (420 ezer forint) kerül, de az aukciós oldalakon a valódi, vagy annak tűnő darabokat ennek feléért, harmadáért kínálják.