2013. január. 22. 13:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 22. 13:27 Plázs

Ingyen méhnyakrák elleni oltást ad az Ökumenikus Segélyszervezet

Idén kétszáz, nehéz körülmények között élő lány és édesanya számára ajánlott fel méhnyakrák elleni védőoltást az Ökumenikus Segélyszervezet a méhnyakrák elleni küzdelem európai hetén.

Azokat a lányokat és anyákat választották ki, akik a gondozási folyamat részként a segélyszervezettel kapcsolatban állnak, megfelelnek az orvosi feltételeknek, és felelősséggel vállalták, hogy mindhárom oltáson részt vesznek - közölte Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kedden, az GlaxoSmithKline Kft. által felajánlott adomány-védőoltás átvételekor.

Pete Imre, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa a méhnyakrák elleni védőoltás, a felvilágosítás és a rákszűréseken való részvétel fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a 15 és 45 év közötti nőknél a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés. Európában évente körülbelül 33 ezer új méhnyakrákos esetet fedeznek fel, a betegek fele életét veszíti. Magyarországon 2011-ben 414, 2010-ben 510 beteget vesztettek el a méhnyakrák miatt. 

Mint a főorvos kiemelte, az eredmények javíthatók lennének, ha többen mennének el a hagyományos rákszűrésekre. Az adatok szerint jelenleg 33 százalék az átszűrtség - tette hozzá a főorvos. Leitner Györgynek, a védőoltást gyártó GlaxoSmithKline Kft. ügyvezető igazgatójának a tájékoztatása szerint Magyarországon eddig körülbelül 110-115 ezer lány és nő vette fel a védőoltást, holott mintegy 1,5-2 milliónak lenne fontos megkapnia.

A január 20. és 26. között megrendezett európai méhnyakrák-megelőzési hét célja felhívni a lakosság, a szakma és a döntéshozók figyelmét arra, hogy a méhnyakrák védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető.

A megelőzési héthez szervesen kapcsolódik a Pearl of Wisdom elnevezésű civil kezdeményezés, amelynek szintén kiemelt célja felhívni a lakosság figyelmét a méhnyakrák megelőzésének a jelentőségére. A kampány globális szimbóluma az "odafigyelés gyöngye" bross, amelynek viselője a méhnyakrák elleni küzdelem melletti elköteleződését fejezi ki.