2012. december. 10. 12:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 10. 12:31 Plázs

Repülhet a Balaton mellől egyenesen Rigába

Az airBaltic lett légitársaság és a Hévíz-Balaton Airport Kft. hároméves megállapodást kötött arról, hogy közvetlen légi összeköttetést hozzanak létre a rigai nemzetközi repülőtér és a sármelléki Hévíz-Balaton Airport között - jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Janis Vanags, az airBaltic alelnöke elmondta, hogy 2013. május 4-én indítják első menetrend szerinti járatukat Rigából a Hévíz-Balaton repülőtérre, és októberig a nyári menetrendben hetente egyszer, szombatonként közlekednek majd. 

Papp Gábor, Hévíz polgármestere kiemelte: szeretnék elérni, hogy a Hévíz-Balaton Aiport Nyugat-Magyarország regionális repterévé váljon, és ezzel a Balaton turisztikai térség számára új piacokat nyissanak.

Székely György, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Európáért felelős képviseleti vezetője hangsúlyozta: a nyolc országot összefogó turisztikai térség jelentős beutazó turisztikai célpontot jelent Magyarország számára. Példaként említette, hogy az Észak-Európából érkező turisták évente 600 ezer vendégéjszakát töltenek el Magyarországon, Németország után a legtöbb vendég innen érkezik.

Papp Gábor kiemelte: az önkormányzat nemcsak a regionális repülőteret működteti, hanem arra törekszik, hogy a térség önkormányzatait összefogja, és az érintett turisztikai szolgáltatóknak piacbővülési lehetőséget biztosítson. A regionális repülőtereknek van létjogosultságuk, a Kelet-Magyarországon lévő debreceni mellett Nyugat-Magyarországon a Hévíz-Balaton repülőtér láthatja el ezt a szerepet - mondta a polgármester.

A Hévíz-Balaton Airport éves utasforgalma eléri a 19 ezret, elsődlegesen a német, norvég és orosz chartergépeken érkező utasok keresik fel a régiót. A repülőtér 300 ezer utas fogadására lenne képes, a bővülésnek technikai akadálya nincs, ezért más desztinációkba is szeretnék bekapcsolni a régiót - közölte Papp Gábor.

Janis Vanags elmondta, hogy törekednek a minél alacsonyabb árakra, indulásnál 41 euróba kerül egy jegy egy irányba. Az airBaltic alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Rigából 60 útirányt lehet igénybe venni légitársaságukon keresztül, így más országokba is eljutási lehetőséget biztosítanak egy átszállással.

Kérdésre válaszolva Janis Vanags úgy vélekedett, a Riga és Budapest között közlekedő járataik tendenciájából ítélve jelentős forgalom várható Riga és Hévíz között is, és ha szükséges, bővítik a balatoni járatukat.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.