Rekorddal zárult a hagyományos genfi luxusékszer-árverés
Minden becslést felülmúló rekordokkal zárult a Christie's és a Sotheby's aukciós házak hagyományos novemberi luxusékszer-árverése Genfben. A Christie's-nél az eladásokból 80,6 milló svájci frank (19 milliárd forint), a Sotheby's-nél 76,71 millió svájci frank (18 milliárd forint), azaz a várt összeg kétszerese folyt be.
A kövek minősége miatt a vásárlók gyakran a becsült árak fölé vitték az árverést – mondta David Bennett, a Sotheby's luxusékszerek részlegének elnöke csütörtökön. Egy szakértő szerint nőtt a befektetők luxusékszerek iránti érdeklődése, mint mondta, változatossá akarják tenni a portfóliójukat.
A szerda este sztárja a Sotheby's-nél egy több mint tízkarátos, briolette-csiszolású ritka kék gyémánt volt, amely 10,274 millió svájci frankért (2,4 milliárd forintért) kelt el. Az aukciós ház szerint ez az ár kék gyémánt esetében karátonkénti rekordárnak számít. Az eladó egy magángyűjtő volt, a vásárló pedig Laurence Graff híres londoni ékszerész. A drágakő háromszor magasabb áron kelt el kikiáltási áránál.
A Sotheby's is történelmi ékszert bocsátott kalapács alá: a spanyolországi Viktória Eugénia királynő, I. János Károly spanyol király nagyanyja gyémántokkal és vívócsiga gyöngyével díszített Cartier karkötőjét, amelyet egy telefonon licitáló európai vásárló vett meg 3,27 millió frankért (775 millió forint), holott a becsült ára csak 750 ezer frank (178 millió forint) volt.
David Bennett szerint ezen az árverésen került kalapács alá az elmúlt húsz év legszebb színes drágakőgyűjteménye.
A Christie's az indiai golkondai bányákból származó 76,02 karátos József főherceg-gyémántot árverezte el kedd este 20,35 millió frankos (4,8 milliárd forint) áron. Az Alfredo Molino amerikai ékszerész által áruba bocsátott drágakő árát 15 és 25 millió frank (3,6-5,9 milliárd forint) közötti összegre becsülték. A vevő nevét nem tették közzé.