2012. október. 18. 13:46 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 18. 13:40 Plázs

Megduplázódott a kövér emberek száma Franciaországban

Hétmillióra nőve megkétszereződött a kövér emberek száma Franciaországban az utóbbi másfél évtizedben, ugyanakkor a franciák még mindig Európa legvékonyabb lakosai közé tartoznak.

1997 óta az átlagfrancia csaknem 4 kilóval lett nehezebb, és testtömege immár meghaladja a 72 kilót - olvasható a legfrissebb állami felmérésben. Ennek alapján a lakosság 15 százaléka kifejezetten kövér, 32,3 százalék pedig túlsúlyos. 

Leginkább a 18-24 év közötti korosztály indult hízásnak, az utóbbi három évben 35 százalékra nőtt körében a kövérek hányada. A földrajzi elhelyezkedés szerint az ország északi és keleti vidékein élő szegények a leghajlamosabbak a túlzott súlygyarapodásra, míg a tehetősebb párizsiak és a Riviérán lakók a legkevésbé - adta hírül a The Daily Mail című brit lap.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint Európában a brit nők a legkövérebbek, 24 százalékuknak van tetemes súlytöbblete; a második hely a máltai nőké, körükben 22 százalékos a ráta. A földrészen a legkarcsúbbak a román nők és férfiak, 8, illetve 7,6 százalék körükben a kövérek hányada. A második helyen az olaszok állnak, a harmadik Bulgária, a negyedik pedig Franciaország.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. május. 09. 17:43

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

A sikeres élet tele van kudarcokkal, ezek határozzák meg, mire viszi az ember – mondja Csányi Vilmos etológus, aki méltató szavak, vastaps és kedves ismerősök közepette ünnepelte közönség előtt 90. születésnapját. Miért nevezték Véres Vilmosnak a diákjai, miben hasonlítanak a kutyák a kereskedelmi televíziók nézőihez, és hogyan kell intellektuálisan gátlástalannak lenni?