2012. szeptember. 06. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 06. 18:38 Plázs

Újra ölt a nyugat-nílusi vírus a szomszédunknál

Három idősebb ember halálát okozta már Szerbiában a nyugat-nílusi vírus - jelentette be csütörtökön a belgrádi fertőző és tropikus betegségek kórháza.

A betegeknek az agyvelőgyulladáson kívül más komplikációik is voltak - mondta Olga Dulovic, az intézmény igazgatóhelyettese.

A legutóbbi, keddi hasonló tájékoztatásban még csak egy halálos áldozatról volt szó. Az azóta lefolytatott laboratóriumi vizsgálatok tárták fel, hogy két, még múlt havi halálesetnek is ez a betegség volt az oka - mondta az orvosnő. 

A fertőzöttek száma is növekedett, 20-ról 37-re; többségük belgrádi vagy a főváros környékéről való. A szerb egészségügyi miniszter szerint járványtól nem kell tartani.

Az 1937-ben felfedezett betegségre nincs orvosság, de a fertőzöttek 80 százalékánál kevés vagy semmilyen tünetet nem okoz.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.