Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Válság ide vagy oda, a görög életérzést még mindig a rendíthetetlen boldogsággal azonosítják a válságba jutott ország polgárai... kivéve az, aki nem.
A Peloponnénoszi-félszigeten fekvő egykori halászfalucskában, Tolóban így panaszkodott középkorú német szállásadónőm: „Itt mindenkinek csak az a fontos, hogy jól érezze magát. A férjem munkanélküli, de boldog. A fiam nem dolgozik, de azért ő is minden éjjel mulat. A lányom most éppen Németországban tanul, de szerinte a németek szívtelenek és nem elég boldogok. Mindenki boldog a családomból csak én nem. Két műszakban dolgozom egy kávézóban, délelőttönként pedig ebben az apartmanházban vagyok recepciós. Én vagyok az egyetlen kereső a családban.”
Görögország mostanság tényleg a végletek országa. Balkáni viszonyok és meleg vendégszeretet, kóbor kutyák serege, az athéni utcákat megtöltő koldusok és gyerekzenészek, olcsó és házias tengerparti tavernák, pusztuló romok. Ezek mind-mind Görögország különböző arcai.
Balkáni káosz
Elég csak a fővárosra, Athénre gondolni, amelynek központi buszpályaudvarára megérkezve maga a megtestesült káosz fogadja a turistát. Ide érkezik és innen indul az összes távolsági busz Görögország különböző településeire. Annak ellenére, hogy naponta külföldi turisták ezrei fordulnak itt meg, egyetlen angol felirat sem látható. Egyetlen buszállásból pár perces eltérésekkel akár öt-hat busz is indulhat az ország legkülönbözőbb pontjaiba, így aki nem jártas a görög ABC-ben, Mükéné helyett könnyen Spártában találhatja magát. A buszsofőrök saját és mások halálát megvető bátorsággal manővereznek a zsúfolt állomásokon, de idegen nyelvekben sem ők, sem az információs pultban dolgozók nem túl jártasak. Egy óra eszeveszett fel-alá rohangálás és kérdezősködés után ─ amikor már éppen beletörődtem volna, hogy lekésem a Nafplioba ki tudja melyik buszállásról induló járatot ─ végre megpillantottam egy Gucci&Gucci órát és Mango táskát viselő fiatal lányt. Lehet, hogy ő is vendég? Vagy világlátott hellén? Kétségbeesetten ragadtam meg utolsó reményemet, s egyúttal a lány vállát is: „Excuse me, do you speak English?”. A sztereotípiák néha egészen jól tudnak működni, jól tippeltem: trendi új ismerősöm közgazdaságot tanul és jól beszél angolul. Elkalauzolt a Nafplióba induló buszig, s az utolsó percben még sikerült is felszállnunk.
Az ablakból még láttam, ahogyan hangos szóváltásba keveredett két taxisofőr, akik nézeteltérésüket egy-egy pofonnal rövid úton el is intézték. Ezekkel a képekkel búcsúztam Athéntól, hogy felfedezzem, honnan merítettek ihletett a pásztorköltészet lantosai.
Korán zár az Akropolisz
Igazságtalanok lennénk, ha csak a rosszat említenénk meg az antik demokrácia poliszából. Tényleg tapintható a szegénység Athénban, s az épületek állapota inkább a 70-es éveket idézi, de azért a válságot megelőző években még felépült az Akropolisz Múzeum, a Nemzeti Múzeumban pedig még mindig az emberiség legrégibb kincsei láthatóak. Ennek ellenére mégis az a benyomásunk, hogy a szeme láttára teszi tönkre az időjárás és a nem megfelelő gondoskodás ezeket a csodás romokat.
Pedig a görögöknek jócskán akadtak önzetlen adakozóik a történelem során. A 19. század végén például ott volt Heinrich Schliemann, a dúsgazdag német üzletember, aki amatőr régészként tárta fel Mükéné romjait, s az ott talált kincseket a görög államnak adományozta. Többek között Schliemann ásatásainak anyagai alkotják egyébként a Nemzeti Múzeum állandó tárlatait is.
Bár az augusztus Görögországban is fő turistaszezonnak számít, a nyitva tartási időn ez nem látszik. Vasárnap például bezárják az Akropoliszt, Athén legnevezetesebb látványosságát, és az ókori maradványokat őrző romkertek is csak délután háromig tartanak nyitva. Mindehhez még az is hozzájárul, hogy a türelmetlen görög közszolgák délután fél háromtól már nem szívesen engednek be új látogatókat és a bent lévőket is igyekeznek mielőbb kitessékelni, hogy pontosan három órakor bezárhassák kapuikat. Athén utcáin sétálgatva egyébként a nyomor a legszívszorítóbb, szinte minden utcasarkon zenél egy-két 4-5 éves gyerek. Koldulnak.
A válság a közbiztonság romlásában is megmutatkozik Görögországban. Athénban tanuló egyetemisták egy csoportja azt bizonygatta nekem, hogy jelenleg a rendőrökkel való összecsapásairól elhíresült
Anarchisták tere Athén legbiztonságosabb része, mert oda a rendőrök nem merik betenni a lábukat.
Hedonisták hazája
Az athéni kitérő után most már tényleg ideje megérkeznünk Nafplióba és egy pillantást vetni a vidékre, elvégre nyáron Athénban csak turisták vannak, a görögök mind leköltöznek a tengerpartra.
Ahogy Nafplióban, ebben a középkori épületekkel és várromokkal teli hangulatos kisvárosban leszállunk a buszról, görög útitársnőm elé egy fekete Porsche gördül és egy izmos görög férfi ragadja derékon. Esti sétám során nyer értelmet a délutáni jelenet. Luxusszállodák és autók sora áll a tengerparton. Eszembe jut athéni barátnőm megjegyzése is: „Nálunk az EU-s támogatásból sok BMW lett”.
Nafpliónál olcsóbb és a magyarok által is jobban felkapott fürdőtelepülés a szomszédos Toló. A tengerpart mellett hosszában elnyúló halászfalu mára gyakorlatilag csak a turistákból él. Novembertől áprilisig szinte üres a falu, az igazi élet nyáron van. Az apartman házak csodás kilátást nyújtanak a tengerre, a házias ételeket készítő hangulatos tavernákban pedig 25 euróból már bőségesen meg tud vacsorázni két fő. Ez az ár már tartalmazza a felszolgált kenyeret is, egy üveg ásványvizet, néhol fél liter ház borát és a vacsora utáni elmaradhatatlan dinnye szeleteket is. Az ízek minden tavernában háziasak, a pincérek kedvesek és nyelvtudás híján kézzel-lábbal próbálják megértetni magukat a vendégekkel. A legviccesebb helyzetek akkor állnak elő, amikor a német családfő megpróbálja a német nyelvű étlapon szereplő ételt görögül elmagyarázni a pincérnek.
Fagyi sem kell
A görögök fagyi helyett inkább jégkrémet vagy freddo cappuchinót, azaz jéggel lehűtött, tejhabos eszpresszót isznak. De ezt sem olyan egyszerű beszerezni, mert a strandon éttermeken és apartman házakon kívül semmi nincsen− tényleg semmi, még egy WC sem − és a legközelebbi pékség is, ahol kévét lehet kapni jó fél kilométerre van, ebből következően mindenki fürdőruhában és papucsban csattog oda.
A görögök egyébként nagyon büszkék légkondícionáló berendezéseikre. Minden apartman és bolt külön kiírja, ha légkondícionált helyiséggel rendelkezik. És hogy az új szerzeménynek kellő nyomatékot adjanak általában 18 fokra hűtik le a belső helyiségeket, aminek következtében szinte mindenki tüdőgyulladást, de legalább hurutot kap, amikor a kinti 40 fokból vizes fürdőruhában belép egy ilyen mélyhűtőbe.
Romokban gazdagon
Bár a tengerparti üdülőhelyek hemzsengnek a ─ főleg a német ─ turistáktól, az evés-iváson és tengerparton fekvésen kívül nem sok mindent lehet csinálni ezekben a kis falukban. Azok tehát, akik látni is szeretnének valamit az ókori Görögországból, általában már nyaralásuk második napján felkeresik az egyik helyi autókölcsönzőt, ahol kis alkudozás után akár már napi 40 euróért is lehet autót bérelni. A Peloponnénoszi-félszigeten nyaralók közül sokan autóznak el a közeli Mükénébe, keresik fel az épen maradt hatalmas amfiteátrumáról méltán híres Epidauroszt vagy a csodás Korinthoszt. Diákként egyébként különösen érdemes múzeumokat látogatni Görögországban, mert valamennyi EU-tagállam diákja számára ingyenes a belépés ezekre a helyekre.
Az autóvezetés azonban csak az igazán tapasztalt vezetőknek ajánlható Görögországban, mert a görögök egészen sajátos stílusban vezetnek. A közlekedési táblákkal nem sokat foglalkoznak, így az egyetlen kapaszkodót a balesetmentes vezetéshez a szemkontaktus tartása jelentheti.
