2012. augusztus. 02. 17:57 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 02. 18:01 Plázs

Újabb tanulmányok bizonyítják a rákos őssejtek létezését

Három friss tanulmány is megerősíti a rákos őssejtek létezését és a daganatok kialakulásában játszott szerepüket. Az érintett tanulmányok közül kettő a Nature brit, a harmadik pedig a Science amerikai tudományos folyóiratban jelent meg szerdán.

A rákos őssejtek létezésének elmélete egy ideje már a levegőben van - mondta Hugo Snippert holland kutató, a Science-ben megjelent tanulmány társszerzője.

Az őssejtek sejtosztódással képesek a szervezet különleges funkcióit ellátó testi sejtekké differenciálódni. A feltételezés szerint rákos őssejtek állhatnak a daganatok növekedése mögött, és az áttétek megjelenését is ez magyarázhatja.

Az utrechti egyetem kutatója, Snippert szerint a laboratóriumi egereken elvégzett három kutatás világosan kimutatja a tumorsejtek és az újabb rákos sejtek kialakulásáért felelős őssejtek közötti hierarchikus kapcsolatot.

A Snippert vezette holland kutatócsoport tanulmánya egyértelmű bizonyítékkal szolgál a rákos őssejtek tevékenységére a rákos megbetegedést megelőző béladenómában (mirigyhámból kiinduló jóindulatú daganat).

"Ezeknek a rákos őssejteknek az elpusztítására kell most a gyógyszerkutatásoknak irányulniuk" - hangsúlyozta Snippert. Hozzátette: tanulmányozni kell a rákos őssejteket, összehasonlítani az egészséges őssejtekkel, hogy megtalálják azokat a különbségeket, amelyek a célzott kezelés kifejlesztését elősegíthetik.

A Nature-ben megjelent másik tanulmányban egy amerikai kutatócsoport a glioblastoma multiforme típusú rosszindulatú agydaganatnál találta sejtek alhalmazát, amelyek a kemoterápia után feltehetően kiváltották a daganatok újbóli megjelenését.

"A tanulmány a bizonyíték arra, hogy legalábbis a szolid tumorok esetében léteznek rákos őssejtek" - közölte Luis Parada, a Texas Southwestern Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

A harmadik tanulmányt a Brüsszeli Szabadegyetem és az angliai Cambridge-i Egyetem kutatói jegyzik: ez utóbbi a bőrrákkal foglalkozik, és szintén felhívja a figyelmet arra, hogy léteznek az őssejtek tulajdonságaival rendelkező rákos sejtek.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.