2012. május. 09. 12:16 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 09. 12:06 Plázs

Népegészségügyi programot készít Budapest

Őszre elkészülhet a főváros népegészségügyi programja, amely arra is kitér, mely városrészekben kell nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, vagy egészségnevelésre - tájékoztatta Szentes Tamás egészségügyi főpolgármester-helyettes szerdán az MTI-t.

A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén egyhangúlag jóváhagyta a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Népegészségügyi Karának munkatársai által készített Budapest Egészségterv 2012 című tanulmányban foglaltakat, amely a program alapja. A dokumentum egyebek mellett demográfiai, a halálozással és megbetegedéssel kapcsolatos, illetve az egészségmagatartásra vonatkozó adatokat tartalmaz.    

Szentes Tamás elmondta, hogy az új városvezetés kiemelten fontosnak tartja a népegészségügyi program és akcióterv kidolgozását, miután 2002 óta nem volt ilyen dokumentuma a fővárosnak. A főpolgármester-helyettes szavai szerint az intézményi betegellátási feladatok állami kézbe kerülése után a népegészségügy hangsúlyos területe lesz a fővárosi egészségpolitikának. Az alapvetésekkel összefüggésben érdekesnek nevezte, hogy a fővárosi adatok átlagban nem térnek el az országostól, azonban látszanak kerületek közötti különbségek.    

Példaként említette, hogy a XII. kerület lakosságának egészségügyi állapota jobb, várható élettartama nagyobb, mint például egy stockholmi polgáré, míg egy VIII. kerületben élő esetében annál rosszabbak a mutatók.     Ismertette, hogy a tervek szerint őszre elkészülő népegészségügyi programban ki kell egyensúlyozni a különbségeket, és helyenként jobban oda kell figyelni a prevencióra és az egészségnevelésre.

 

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.