2012. március. 05. 15:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. március. 05. 20:49 Plázs

Szűrővizsgálat, amely már az elején kimutatja a rákot

A második helyen állnak a magyar nők a rák okozta halálozások listáján, évente közel 5,5 ezer új mellrákos esetet diagnosztizálnak. Szűrővizsgálatokkal az esetek harmadát meg lehetne előzni, másik harmadukat pedig gyógyítani.

A tumormarkerek azok az anyagok, amelyek daganatos betegség esetén nagyobb mennyiségben jelennek meg a testfolyadékokban, mint az egészséges szervezetben. Fontos tudni, hogy egy tumormarker nem csak egyféle daganatos elváltozás kórjelzője lehet, negativitása nem zárja ki teljes biztonsággal a daganat jelenlétét, ugyanakkor az emelkedett tumormarker szint nem kizárólag rosszindulatú elváltozásokra utalhat. A tumormarker önállóan nem alkalmas a rák diagnosztizálására, de figyelmeztethet az olyan állapotokra, amelyek mögött rosszindulatú folyamat is lehet.

A rákgyógyításban optimális lenne, ha a betegséget már igen korai stádiumban felismernék, erre lehetne többek között egy gyorsan és könnyen elérhető megoldás a tumormarkerek vizsgálata.

A tumormarkereknek számos fajtája ismert, amelyek különböző megbetegedésekre utalhatnak. Az úgynevezett cancer antigén 15-3 az, amely – más tumormarkerekkel együtt – felhívhatja a figyelmet a mellrákra, illetve arra, hogy további vizsgálatokat – mint például ultrahangot, mammográfiát – is érdemes elvégezni.

A szűrés különösen ajánlott, amennyiben a családban, vérrokonok között előfordult már mellrák, esetleg más nőgyógyászati daganat. A korán jelentkező első menstruáció, a szokásosnál későbbi klimax, a klimaxos panaszok kezelésére kapott ösztrogén tartalmú kezelés fokozott kockázatot jelent, ugyanúgy, mint a gyermektelenség, vagy a késői életkorban született (30 éves kor után) első gyermek. De az önvizsgálat jelentőségét sem lehet eléggé hangsúlyozni,a melyet havonta egyszer érdemes elvégezni.