Plázs MTI 2011. november. 23. 15:52

A méhráktól is véd a kávé?

Azoknál a nőknél, akik naponta legalább négy kávét isznak kisebb eséllyel alakul ki a méhbelhártya rákja - állapították meg amerikai kutatók.

A Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című folyóiratban közzétett tanulmányhoz több mint 67 ezer amerikai nővér adatait elemezték.

A méhrák előfordulásának gyakorisága kicsi volt, mindössze 672 esetet diagnosztizáltak a követéses vizsgálat 26 éve alatt. Az összehasonlítás azt mutatta, hogy a legalább négy kávét ivó nőknél negyeddel kisebb volt a betegség kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik nem vagy legfeljebb napi egy csésze kávét fogyasztottak.

Horváth Szabolcs

A kutatók nem állítják, hogy a kávé és a rákkockázat csökkenése között ok-okozati kapcsolat van, ám a tanulmány egy újabb azon kutatások sorában, amelyek hasonló eredménnyel végződtek.

"A kávénak magának vannak (egészségügyi) előnyei. Csökkentheti az inzulinszintet, valamint a szervezetben keringő szabad ösztrogén szintjét" - emlékeztetett Edward Giovanucci kutatásvezető, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa. Ismert, hogy mindkét tényező, a magas ösztrogénszint és a magas koleszterinszint is növeli a méhbelhártya rákos elfajulásának kockázatát.

Az elemzés során egyéb tényezőket is figyelembe vettek a kutatók, így a nők testsúlyát, hormonszedését, szüléseik számát. Mindezek módosító hatását beszámítva is fennmaradt az összefüggés a rákkockázat csökkenése és a kávéivás között.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.