Plázs MTI 2011. november. 05. 15:03

"Oroszlánüvöltéssel" sírnak a csecsemők

A tigrisek és oroszlánok éppúgy üvöltenek, mint ahogyan a csecsemők sírnak - ezt a következtetést amerikai kutatók vonták le a gégében végbemenő folyamatok és az ott keletkező zajok elemzéséből.

Az Iowai Egyetem kutatói Sarah Klemuk vezetésével hat állatkerti nagymacska gégéjét tanulmányozták, amelyeket orvosi okokból kellett elaltatni. A tigrisek és oroszlánok hangszalagjai mozgékonyak, zselészerűek - akár a csecsemőké -, és rendszertelen vibrálásuk reszelős üvöltést hoz létre - írják a kutatók a PLoS One című folyóiratban a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint. Csak a frekvenciában adódik jelentős különbség, és ebből fakadóan a hangfekvésben is.

HVG Archív

Az üvöltés és a babasírás egyaránt nem túl kellemes hangzású. Az okaik azonban eltérőek: míg a csecsemők elsősorban figyelmet vagy segítséget követelnek, az állatok hangjukkal területi követeléseiket tolmácsolják fajtársaiknak.

A nagymacskák mély és hangos üvöltése elsősorban hangszalagjaik alakjának köszönhető, ugyanis azok a legtöbb állattól eltérően nem három- hanem négyszögletűek. Így érzékenyebben reagálnak a tüdőből kiáramló levegőre. Ezt megelőzően azt hitték a tudósok, hogy a hangszalagokban tárolt zsírnak tulajdonítható a ragadozók fejedelmi hangfekvése.

A hangszalagok kutatása az orvostudomány hasznára is válhat, ugyanis ha megértjük, hogyan épülnek fel, és hogyan befolyásolja szerkezetük a hangok keletkezését, az orvosok könnyebben meg tudják ítélni, hogyan állítsák helyre a károsodott hangszalagokat - nyilatkozta a kutatásban résztvevő Tobias Riede. Rákos betegeknek, de a hangot igénybevevő pályán dolgozó embereknek - például énekeseknek, tanároknak - is könnyen sérülhet a hangszalagjuk.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.