2011. október. 18. 11:04 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 18. 11:05 Plázs

Méhnyakrák szűrésére a Pap-teszt a legjobb

A humán papilloma vírus (HPV) jelenlétére végzett teszt érzékenyebb, ám több álpozitív eredményt ad a méhnyakrák szűrésekor, mint a hagyományos és jól bevált Pap-teszt - állapították meg jelentésükben amerikai kutatók.

Az Egyesült Államok betegségmegelőzéssel foglalkozó munkacsoportja, az USPSTF orvosszakértői korábbi tanulmányok metaelemzése alapján dolgoznak ki ajánlásokat egyebek közt a rákszűrések módjára és gyakoriságára. Legfrissebb jelentésüket az Annals of Internal Medicine című orvosi folyóirat hétfőn megjelent számában tették közzé. 

Evelyn P. Whitlock kutatásvezető, az oregoni Kaiser Permanente munkatársa elmondta, hogy a mostani ajánlás 2003 óta van érvényben, ezért vizsgálták meg a méhnyakrák szűrésére alkalmas módszerek jelenlegi helyzetét. Csoportja négy klinikai próba eredményeit tekintette át, amelyekbe összesen 140 ezer nőt vontak be. 

Megállapították, hogy a Pap-teszt (amelyet a görög származású George Papanicolaou vezetett be) mindkét alkalmazott technikája igen jó arányban szűrte ki a rákmegelőző állapotot, miközben hamis pozitív eredményt viszonylag kis százalékban adott. A HPV-teszt érzékenyebbnek bizonyult, mint a Pap-teszt, ám nagyobb arányban mutatott hamis pozitív eredményt, ami felesleges, esetleg fájdalmas beavatkozások elvégzéséhez vezet. 

A Pap-tesztnél az orvos a méhnyakról kenetet, szövetmintát vesz, amelyet aztán laboratóriumban elemeznek, kóros sejteket keresnek benne. A másik elemzés során HPV-vírusokat keresnek a levett mintában. A humán papilloma vírus szexuális úton terjed, és a szervezet legtöbbször saját magától képes megszabadulni tőle. Egyes esetekben azonban a fertőzés fennmarad, és végül méhnyakrákhoz vezethet. Azoknál a nőknél, akik HPV-tesztje pozitívnak bizonyul, általában hat hónap elteltével újra elvégzik a vizsgálatot. 

Az Amerikai Ráktársaság és más egészségügyi csoportok ajánlása szerint jelenleg azt tartalmazza, hogy a nők 21 éves korukban vagy a szexuális aktivitás megkezdését követő három év elteltével végeztessék el az első Pap-tesztet, majd évente-kétévente ismételjék meg 30 éves korukig. Azoknak, akik három egymás utáni Pap-tesztje negatív, ezt követően elegendő 2-3 évente Pap-tesztet végeztetni. Az új ajánlás tervezetét várhatóan szerdán hozzák nyilvánosságra az Egyesült Államokban, hogy az érintettek megvitathassák. 

Whitlock kiemelte, hogy a Pap-teszt "a nagy közegészségügyi sikertörténetek egyike". A Pap-tesztet 1943-ban vezették be az Egyesült Államokban, 1955 és 1992 között 70 százalékkal csökkent az országban a méhnyakrákos megbetegedések száma, amit főként a szűrés eredményének tartanak.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.