Nyílt levélben kérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól az elhízás elleni harc előmozdítását Jamie Oliver brit szakács, aki szerint nagyobb figyelmet kellene fordítani a táplálkozástudományra és a helyes élelmezésre.
A világhírű séf az ENSZ krónikus, nem fertőző betegségekkel foglalkozó magas szintű tanácskozása alkalmából fogalmazott meg nyílt levelet Ban Ki Munnak. Ebben azt írta, hogy az egészségügyben dolgozó minden alkalmazottnak táplálkozási oktatásban kellene részesülnie, és ismernie kellene a helyes élelmezést, hogy "az elhízás elleni küzdelem élharcosaivá válhassanak" – idézte az iratot a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.
"Ön talán nem ismer engem, de most már sok éve iskolákban és közösségekben dolgozom, kapcsolatban vagyok az amerikai, a brit és az ausztrál kormánnyal, hogy küzdjek az elhízásjárvány ellen, amely gyerekeink életét fenyegeti" – írta.
Jamie Oliver Food Revoluton elnevezéssel internetes petíciót indított korábban jobb iskolai menzát és kedvezőbb egészségi kilátásokat követelve. Elhízás elleni hadjárata a brit iskolai konyha javításával kezdődött, majd átterjedt az Egyesült Államokba, ahol az ország "legelhízottabb" településén forgatott televíziós műsort.
"Az emberek még mindig nem ismerik fel, hogy nemcsak a fejlett országok problémájáról van szó, hogy a túlsúly és a kövérség több halálesetért felelős, mint az alultápláltság" – fogalmazott a híres séf.
Az ENSZ Közgyűlése keretében tartott tanácskozáson Ban Ki Mun sürgette, hogy háruljon ugyanolyan figyelem az egészségre, mint annak idején az AIDS megjelenésére. "A krónikus, nem fertőző betegségek fenyegetést jelentenek a fejlődésre, különösen a szegényeket és a kiszolgáltatottakat sújtják, még mélyebbre taszítva őket a szegénységben" – hangsúlyozta az ENSZ-főtitkár.