A fejfájás igen gyakori panasz. Kezelése során általában gyógyszerek szedéséhez folyamodunk, pedig az alternatív gyógymódok is közel azonos gyógyulási arányt eredményeznek, mindezt mellékhatások és hozzászokás nélkül.
A fejfájást az emberek közel 90 százaléka legalább egyszer megtapaszalja élete során, leggyakoribb a tenziós típusú, illetve a migrénes fejfájás. Szociális és gazdasági hatása is jelentős, hiszen megzavarja a hétköznapi tevékenységeket. Leggyakrabban gyógyszeresen vagy viselkedésterápiával kezeljük. A közlemény a Journal of Manipulative and Physiological Therapeutics című szaklapban jelent meg online formában.
A „kezeletlen” illetve a placebo csoportban a gyógyulási arány közel 36 százalékos volt. A gyógyszerrel kezeltek között a javulási arány magasabb volt, mint a viselkedésterápiában részesülők között (38,5 százalék illetve 15 százalék). A gyógyulási arány nagyobb volt akut kezelés esetén, mint a megelőző jellegű kezelések során (39,6 százalék illetve 32,8 százalék). Tudva azt, hogy a betegek egy része kezelés nélkül is gyógyul, ezt mérlegelnünk kell akkor, amikor a folyamatos kezelés kockázatát és hasznát mérlegeljük. Gyógyszeres terápiát akkor alkalmazunk, ha az egyéb kezelések, így az életmódváltás, a relaxációs terápia, a kognitív terápia, illetve a megnyugtatás nem segít.
Számos vényköteles illetve gyógyszertárban kapható gyógyszernek, mint például a nem-szteroid gyulladáscsökkentőknek komoly mellékhatásai lehetnek, sőt hozzászokást is okozhatnak. Ezt figyelembevéve a szerzők azt javasolják, hogy a gyógyszerfelírást során nagyon körülekintőnek kell lenni, a terápiának egyénre szabottnak kell lennie. Látva a nagyarányú gyógyulási arányt a nem kezelt csoportokban, felmerül a kérdés, nem járnak-e jobban a betegek az alternatív kezeléssel.