2011. március. 29. 17:43 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 30. 10:43 Plázs

Már a közkedvelt fájdalomcsillapító helyettesítője is hiánycikk

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) honlapja szerint mindkét fájdalomcsillapító forgalmazása azért szünetel, mert a gyógyszerek egyik hatóanyagát, a koffeint nem az eddigi beszállító, hanem más gyártja majd.

Már nemcsak az egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapítót, a Quarelint, hanem a helyettesítőjét, az Algopyrin Complexet sem lehet kapni. Az OGYI honlapján a termékhiánylistán február közepén még csak a Quarelin szerepelt, amelynek forgalmazását a gyártója május végéig függesztette fel. De már ott van a listán az Algopyrin Complex is, amelyet vény ellenében hivatalosan az előbbi helyett lehetett volna kapni a patikákban, azonban június végéig ezt sem lehet venni.

Szabó Franciska, az OGYI szakreferense a Független Hírügynökségnek korábban azt mondta: május 31-ig a Quarelin tízes és húszas kiszerelését egyaránt felfüggesztette a gyártó, és júniustól is csak húszast árulják a patikák, mert a tízes megszűnik. A szakember akkor azt ajánlotta: az átmeneti időszakban a betegek a receptre kapható Quarelin helyett, vény ellenében Algopyrin Complex tablettát kaphatnak, amelynek hatóanyagai mindenben megegyeznek a jelenleg hiányzó fájdalomcsillapítóéval.

Amióta az Algopyrin Complexet sem lehet kapni, hivatalosan nincs mivel helyettesíteni a népszerű magyar fájdalomcsillapítót.

Négy éve januárban jelentették be, hogy vényköteles lesz több, addig recept nélkül kapható népszerű láz-, és fájdalomcsillapító, így például az Algopyrin és a Quarelin. A bejelentés után az emberek megrohanták a patikákat, két nap alatt annyi fogyott ezekből a szerekből, mint máskor egy hónap alatt. Az említett fájdalomcsillapítókat az egészségügyi tárca egy bizonyos hatóanyag, a metamizole miatt tette vénykötelessé, mivel mellékhatásként csökkenhet a fehérvérsejtek száma. Ezért például Skandináviában és Franciaországban ezeket a szereket ki is vonták a forgalomból.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.