2009. február. 27. 11:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. február. 27. 11:19 Plázs

Miért nem sikerült koplalással lefogyni?

A barátom múlt vasárnap elhatározta, hogy ezentúl az egészséges életnek fogjuk szentelni életünket, hogy nem engedünk a sütemények csábításának és süketek maradunk, ha lakomára hívnak minket, helyette inkább sportolunk, kirándulunk, salátát zabálunk.

Mivel a barátom elhatározott valamit, hát bejelentést is tett, s mit sem szeretek jobban, mint amikor bejelentést tesznek nekem, akkor ugyanis nem kell felesleges perceket gondolkodással töltenem, egyszerűen követhetem az instrukciókat, s ez már önmagában szép dolog. Megkérdeztem, mégis hogyan képzeli mindezt, munkába járás helyett fogunk sportolni vagy a nagymamákat nem látogatjuk, építünk esetleg hamarjában az utca végében egy sportközpontot.

Iróniám azonban nem ért célt, az elszánás ez esetben erősebbnek tűnt a kétkedésemnél, s másnap reggel egy nyomtatott papírt kaptam a kávémhoz, ez utóbbiban viszont nem volt se tej, se cukor. Nem jutott idő a vitára, elindultunk, mondhatni, reggeli nélkül, amitől egy kicsit felforrt a vérem. Már csak bosszúból is, meg hogy megmutassam, nekem is van szabad elhatározásom, úgy döntöttem, első utam a büfébe vezet majd. Ám a tárcám után kutatva egy zacskóban két főtt tojást találtam a táskámban, s hozzá egy levél, rajta csak ennyi: „Légy szíves!”. Ennek a gondoskodásnak már nem lehetett ellenállni.

A teljes cikket elolvashatja a HVG Online új egészségportálján.
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.