2008. november. 23. 17:33 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 23. 17:38 Plázs

Szivárványhártya nélkül született, íriszprotézist kapott

Mesterséges szivárványhártyát ültettek be egy írisz nélkül született amerikai kisfiú szemébe, és a műtét sikeresnek látszik - jelentette a The Cincinnati Enquirer című lap.

Az újság szerint a 7 éves Nathaniel máris jobban látja a színeket és jobban tud fókuszálni, pedig még csak a jobb szemébe ültették be a műíriszt. A műtét után azt mondta, hogy már látja a vörös, a kék, a sárga, a narancs, a zöld és a fehér színeket. A csütörtöki beavatkozás előtt a gyermek alig tudta megkülönböztetni a színeket, életlenül látott, és fájdalmat okozott neki az erős fény. 
   
A műtéthez különleges engedély volt szükséges, mert a felhasznált német gyártmányú íriszprotézis (még) nincs engedélyezve az Egyesült Államokban. Az implantátumot személyre szabottan, az édesanya szeméről készült fotók alapján alkották meg a német szakemberek. Ha a jobb szemen beválik a szivárványhártya-protézis, akkor megműtik a fiú bal szemét is.
   
A műtét járulékos hasznaként a fiú szeme külsőleg is olyan lesz, mint a többieké, ami elejét veheti, hogy társai kiközösítsék majd az iskolában - jegyezték meg az orvosok.

hvg360 Matalin Dóra 2025. március. 07. 13:30

Nem csak elhalasztják a szülést a magyar nők, egyre többen teljesen le is tesznek róla

Az eddiginél is több pénzt öntene a többgyerekes anyákra a kormány, bár az eddigi családtámogatások sikere átmenetinek bizonyult, és a 2021-es termékenységi csúcs után minden idők legalacsonyabb születésszámát regisztrálták tavaly. Az ok nemcsak a szülőképes korban lévő nők számának csökkenése, hanem a gyerekvállalási kedv apadása is.