2008. október. 20. 13:45 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 20. 13:47 Plázs

Keményebb influenza jöhet idén

Erősebb influenzavírusra és több megbetegedésre lehet számítani az idén, mert három vírustörzs is megváltozott, és a lakosság ez ellen védtelen.

Erről Jankovics István, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Epidemiológiai Központjának osztályvezetője hétfőn beszélt, sajtótájékoztatón, Budapesten. Mint mondta, egyik megváltozott vírustörzzsel kapcsolatban sincsenek virológiai tapasztalataik, ezért fontos, hogy minél előbb elkezdjék a védőoltások beadását. A vakcina a beadástól számított 21. naptól nyújt teljes védettséget.
   
Magyarországon az eddig vizsgált 17 mintából egyikben sem mutattak még ki influenzavírust, de Angliában és Svédországban már találtak "A" típusú vírust. Ez azt jelenti, hogy elindult egy folyamat, és egyebek mellett az időjárási körülmények fogják meghatározni, mikor ér Magyarországra.
   
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megalkotta az influenza elleni idei védőoltást, ezeket múlt pénteken már le is szállították a patikákba.
   
A tavalyi járvány hét hétig tartott, és mintegy 250 ezer megbetegedést regisztráltak, ami nem kiugró adat. Mintegy 12 ezer betegnél keletkeztek szövődmények, kórházi ellátásra pedig 250-en szorultak. A betegek egyharmada tartozott a 19-34 éves korosztályba, 24 százalékuk 9 évnél fiatalabb gyermek volt, mindössze 4 százalékot tettek ki a 60 éven felüliek. Közlése szerint elsősorban azokat érintette a vírus, akiknek még "nem volt tapasztalatuk" a betegség kapcsán. A legtöbben pedig, összesen 272 ezren 2004-2005-ben lettek betegek.
   

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.